Polc
Tipográfia

A boltok hűtőládáiban, fagyasztóiban a gyorsfagyasztott zöldség, gyümölcs, félkész és készételek széles kínálata megtalálható. A millenniumi nemzedék által újra felfedezett termékkör nem csak a vitamin és tápanyag tartalma miatt keresett.

Fagyasztott termékek a fiataloknak

A mai üzleteket a friss élelmiszerek uralják, azonban a gyorsfagyasztott élelmiszerek – a fogyasztói szokások változásával – egyre inkább versenyeznek az eladótérben. Az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve, várhatóan 2018-ban az európai fagyasztott élelmiszerpiac növekedéséhez jelentősen hozzájárul a millenniumi (Y és Z generáció) nemzedék. Ez a termékkategória hatékonyan vonzza a fiatalabb fogyasztókat a helyi üzletekhez.
Mára széleskörű a fagyasztott élelmiszerek választéka. Nemcsak kész- és félkész ételek és összetevők kaphatók, hanem snackek, előételek, desszertek és fagylaltok, zöldségfélék, gyümölcsök, halak és tenger gyümölcsei, hús is – mindez a fagyasztott termékekben található. Egy felmérés szerint Nyugat-Európában az élelmiszerüzletek vásárlóinak 26%-a – nagy arányban a millenniumi generáció és a gyermekes családok tagjai – tavaly több fagyasztott terméket vásárolt, mint egy évvel korábban. Minden korcsoportban egyre ­nagyobb érdeklődés mutatkozik a fagyasztott élelmiszerek iránt.

A széles fogyasztói érdeklődés lehetővé teszi, hogy a gyártók a legkülönbözőbb gasztronómiai igényeket kiszolgálják, emellett mind az értékesítési formákban, mind a saját márkás és márkás termékek kínálatában növeli az innovációk megjelenésének versenyét.

A fiatal generációról elmondható, hogy érzékenyek a megfelelő, tudatos táplálkozásra, és a fagyasztott élelmiszereket egészséges, de kényelmes megoldásnak tekintik.
A felmérésben résztvevők a fagyasztott élelmiszerek előnyeit elsősorban a tartósítószerek hiányában (76%), a mesterséges adalékanyagok hiányában (73%), a fenntartható termelésben (71%) és az alacsony nátriumtartalomban (69%) látták. A válaszadók 41%-a nagyra értékelte a kényelmet és 32% rámutatott arra, hogy fagyasztott termékek használatával kevesebb élelmiszer kerül kidobásra a hosszabb eltarthatósága miatt.
A fagyasztott élelmiszerek egyike azon kevés termékkategóriának, amely a helyi üzletekben kényelmesebben megvásárolható, mint az interneten. A széles és változatos kínálat fontos szerepet játszhat a vásárlók kiszolgálásában.

Frissen tartva

Mára nem csak a tudatos fogyasztók körében köztudott, hogy a zöldségek és gyümölcsök kis mennyisége is előnyösen hat az egészségre. A szezonális termékeket azonban nem lehet mindig frissen kapni, viszont a boltok hűtőládáiban található, gyorsfagyasztott változatok egész évben elérhetők. A Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség (MHKSZ) közleménye szerint a mai gyorsfagyasztási, illetve a folyamatos zöldség-gyümölcs feldolgozási technológia lehetővé teszi, hogy a termékek a kívánt mértékben tartalmazzák a szervezet számára szükséges vitaminokat és tápanyagokat.

A fejlesztéseknek köszönhetően a termékkínálat folyamatosan bővül, így ma a frissel azonos értékű és néhány perc alatt készre varázsolható gyorsfagyasztott termékekből vásárolhatnak a fogyasztók. A széles választékban kapható alap gyorsfagyasztott alapanyagok és az előfőzött, -készített gyorsfagyasztott termékek további előnye, hogy ár-értékükhöz képest nemcsak olcsón kaphatók, de elkészítésükhöz sem szükséges különösebb szaktudás.

Hasábburgonya az asztalon

Ma már természetes, hogy a háziasszonyok gyorsfagyasztott hasábburgonyával töltsék fel a mély­hűtő rekeszét, amelynek elkészítése nem igényel hosszabb időt, gyorsabban és egyszerűbben is elkészíthetők, mint friss társaik. A nagyfokú fogyasztói érdeklődés a gyártásra is erős kihatással van. „Az utóbbi három évben évente 5-10%-os növekedést értünk el a kis­kereskedelmi láncoknál, ezen belül is főleg a budapesti és vidéki nagyvárosi üzletekben” – mondta Vasadi Krisztián, a Farm Frites délkelet-európai kereskedelmi tevékenységéért felelős vezetője. Mint megtudtuk, a cég számára fontos vendéglátó piacon ennek a növekedésnek a kétszeresét is sikerült realizálni, és az idei évre is hasonló növekedést várnak.

Vasadi Krisztián elmondta, hogy az utóbbi években egyrészt a magas minőségű hasábburgonyák aránya növekedett az alacsonyabb, ún. „B” minőségű hasábburgonyákéhoz képest, másrészt pedig szintén növekedtek a különlegesebb, a megszokott standard hasábburgonyáktól eltérő termékek (pl.: Home Style/Rusztikus burgonyák, U-Fries/U burgonya, Long and Crunchy Fries/Hosszú és ropogós hasábburgonya), illetve az ún. burgonya-specialitások aránya is, mint például a burgonyalángos, krokett, röszti, ABC burgonya, tobozkrokett stb.

A Farm Frites gyorsfagyasztott termékei nem kifejezetten szezonálisak, ám a kiskereskedelemben a húsvéti és karácsonyi időszakban, a horeca területen pedig a nyári szezon alatt megnő a kereslet. „Ekkor adjuk el például a gyorsan süthető hasábburgonya (Fast Fry, ami 90 mp alatt megsül) mennyiségének legnagyobb részét” – egészítette ki Vasadi Krisztián, hozzátéve, hogy a fogyasztók igényeinek megfelelve, több újdonságot is kínálnak. Az édesburgonya egyre inkább népszerűvé válik, a vállalat ­vezetője a gyorsfagyasztott édesburgonya hasábokat azoknak ajánlja, akik kedvelik az egyre népszerűbb zöldárut. 
„A sütőben 4 vagy akár 1,5 perc alatt készre süthető Quick Oven Fries / Sütő­ben gyorsan süthető hasábburgonyát pedig azoknak a fogyasztóknak fejlesztettük ki, akiknél nincs, vagy nem engedélyezett az olajsütő, ám ennek elle­nére szeretnének sültkrumplit kínálni a vendégeknek, pl. benzin­kút vagy áruházi gyors büfé, vagy éppen egy repülőtéri terminál” – ismertette Vasadi Krisztián.

A Farm Frites termékek fejlesztésénél a fogyasztói igények figyelembe vétele alapfeltétel, mint megtudtuk, az elmúlt időszakban két fő trend jellemzi a piacot. „Egyrészt az egészségesebb táplálkozás: erre az olaj nélkül süthető (ezek sütőben, olaj hozzáadása nélkül elkészíthetők) vagy a gluténmentes vagy a bio termékeinkkel adtunk választ. Másrészt pedig a prémium termékek iránti erősödő igény: ennek megfelelően hoztuk létre és folyamatosan bővítjük a Finest termékcsaládot, ami a legmagasabb szintű minőségi igényeket is kielégíti” – fejtette ki Vasadi Krisztián.

Változatos termékek a SPAR-nál

„A fagyasztott termékeket vásárlók köre rendkívül széles, igyekszünk minden korosztály számára vonzó termékeket kínálni” – mondta el Maczelka Márk, a SPAR Magyar­ország kommunikációs vezetője. Mint megtudtuk, a SPAR áruházakban kapható fagyasztott termékek közül a fagylalt tekinthető a leginkább szezonális terméknek, amit az is mutat, hogy a fagylaltszezon egyértelműen kiugró. Télen megnő a kereslet a hal- és gesztenye termékek iránt.

A termékújdonságok egyrészről a szállító partnerek részéről is folyamatosan érkeznek, de a SPAR saját márkás termékeit is folyamatosan fejlesztik, például fagylalt, panírozott húsok és pizza kategóriában. Mint megtudtuk, a vállalat folyamatosan figyeli a piaci trendeket, vásárlói visszajelzéseket, és ezeket figyelembe véve fejlesztik új termékeiket. Maczelka Márk példaként említette erre a következő SPAR pizza fejlesztését, amelynek előállítása során a vásárlók körében is megszavaztatták, milyen ízű legyen.

„A fagyasztott termékek nagy előnye például a zöldség gyümölcs kategóriában, hogy szinte azonnal a betakarítás után kerülnek gyorsfagyasztásra, így megőrzik minden pozitív tulajdonságukat. Ráadásul ezen termékek szavatossági ideje is általában nagyon hosszú, hisz fagyasztott állapotban bizonyos termékek akár egy évig megőrzik minőségüket” – fogalmazott a SPAR kommunikációs vezetője. Maczelka Márk úgy látja, hogy a fagyasztott termékek egyre népszerűbbek, és bizonyos kategóriák – mint például a fagylalt, készételek vagy a pizza –, változatos kínálattal bírnak és jobban fejlődnek.

Egész évben széles a kínálat az ALDI-ban

Az ALDI elkötelezett aziránt, hogy termék­kínálatával minél szélesebb fogyasztói igényeknek feleljen meg, ezért a gyors­fagyasztott termékek körében is egyre több újdonsággal áll vásárlói rendelkezésére. „A gyorsfagyasztott termékek népszerűek, hiszen óriási előnyük, hogy a fagyasztószekrényben hosszan eltarthatók és bármikor felhasználhatók, így megkönnyítik a vásárlók hétköznapjait azáltal, hogy értékes időt takarítanak meg” – tájékoztatott Pákolicz Attila, az ALDI kommunikációs ügynökségének vezetője. Éppen ezért nehezen köthetők egy külön vásárlói réteghez, hiszen az ALDI termékei közül minden évszakban minden étkezéshez bárki megtalálhatja a számára ideális élelmiszert, legyen szó mirelit zöldségről, pizzáról, vagy éppen fagylaltról.

A gyorsfagyasztott termékek forgalma – a fagylaltokat és jégkrémeket leszámítva – nem szezonfüggő, hanem kiegyensúlyozott képet mutat, természetesen a termékek körében egy-egy akció magasabb értékesítést eredményez. A jeges édességek esetében a március – augusztus közötti időszak kiemelkedő, a forró nyári napokban pedig kiugró a kereslet.

Mint megtudtuk, a fagyasztott halaknál az ALDI azt várja, hogy tovább bővül a kereslet, hiszen az áruházlánc nem csupán az általános forgalmi adó változásából származó árelőnyt adja tovább vásárlóinak, hanem január 1-jével minden érintett haltermék bruttó árát 22%-kal csökkentette – ahogy ezt 2016-ban a sertés és 2017-ben a szárnyas húsok esetében is tette. „Áruházláncunk folyamatosan figyelemmel kíséri a fogyasztói trendek változását és ezek figyelembevételével alakítja kínálatát. Tapasztalatunk szerint egyre nagyobb az igény az élelmiszer-intoleranciával érintett vásárlók részéről a laktóz- és gluténmentes termékekre, illetve az egészségtudatosság további növekedésével gazdag biotermékkínálatunk is egyre nagyobb rajongótáborral rendelkezik” – fogalmazott az ALDI. Mint megtudtuk, ezekre az igényekre reagálva például gluténmentes pizzával, gluténmentes panírral készült húsokkal, laktóz- és gluténmentes tortákkal és egyéb innovatív készételekkel várják a közeljövőben vásárlókat.

Minden korosztályra gondol a LIDL

Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője elárulta, hogy az áruházlánc gyorsfagyasztott termékek terén szinte a teljes piacot lefedő kínálattal rendelkezik, ebből minden korosztály megtalálhatja a számára legkedvezőbb terméket. A Lidl Magyarország tapasztalatai azt mutatják, hogy a vállalat áruházaiban elérhető gyorsfagyasztott termékek iránt a kereslet folyamatosan növekszik.

A Lidl kiemelt figyelmet fordít a vásárlói igények magas szinten történő kiszolgálására és maximális lefedésére, ennek megfelelően a vállalat évről évre igyekszik szélesíteni gyorsfagyasztott kínálatát a mindenkori legnépszerűbb fogyasztói trendek figyelembevételével. Mint megtudtuk, a Lidl minden termékkategóriában a korábbi évek tapasztalatainak figyelembe vételével, továbbá a vásárlói szokások és igények folyamatos monitorozásával alakítja ki kínálatát. „Ennek megfelelően a gyorsfagyasztott termékek esetében is széles és kiváló minőségű termékpalettával áll vásárlói rendelkezésére, melynek folyamatos fejlesztésére kiemelt figyelmet fordít az áruházlánc” – említette Tőzsér Judit. Ezen túlmenően napjainkban jellemző a minél egyszerűbben és gyorsabban elkészíthető termékek iránt megnövekedett kereslet, ez a konyhakész gyorsfagyasztott termékek esetében is megmutatkozik.

„A diszkontlánc hazai áruházaiban elérhető gyorsfagyasztott árucikkek egész évben keresettek, de természetesen minden évszaknak, szezonnak megvannak a legnépszerűbb termékei” – fűzte hozzá a vállalati kommunikációs vezető. Mint megtudtuk, ennek megfelelően a nyári időszakban a saját márkás fagylaltok, ezen belül is a különböző ízekben elérhető saját márkás Ballino és Gelatelli pálcikás és a dobozos fagylaltok a legkeresettebbek a vásárlók körében. A karácsonyi szezonban pedig az egész évben igen népszerű gesztenyepürék, illetve gesztenyemasszák tartoznak a legkedveltebb gyorsfagyasztott termékek közé. Ezen túlmenően évszaktól függetlenül kiemelt népszerűségnek örvendenek a különböző mélyfagyasztott gyümölcsök (málna, eper és erdei gyümölcskeverék) továbbá a sajátmárkás Chira és Freshbona zöldborsó és a zöldségkeverékek.

„A Lidl gyorsfagyasztott termékeinek fogyasztása számos előnyös tulajdonsággal bír, melyek közül a különböző fagyasztott zöldségek és gyümölcsök frissessége kiemelendő, hiszen ezek a betakarítástól számított 2-3 órán belül már lefagyasztásra kerülnek” – fogalmazott Tőzsér Judit, hozzáfűzve, hogy a vásárlók számára fontos szempont, hogy a gyorsfagyasztott termékek hosszú eltarthatósági idővel is bírnak.

A vásárlók az elsők a COOP üzletekben

A gyorsfagyasztott zöldség-, gyümölcs- és készétel termékek iránti kereslet a friss élelmiszerek piaci növekedésével megegyező, amely kimagasló volt a 2017-es évben. „A kategória forgalma folyamatos a COOP üzletláncnál, s bár a termékek nem szezonfüggők, nyáron elsősorban a jégkrém, télen pedig a fagyasztott zöldségek iránt kiemelkedő a kereslet” – mondta Szabó Attila, a CO-OP Hungary Zrt. beszerzési vezetője. Mint megtudtuk, a vásárlók részéről megfigyelhető a hazai gyümölcstermékek iránti tudatos kereslet, amely a szezonon kívül kizárólag fagyasztott formában elérhető.

A COOP üzletekben minden fogyasztói csoport megtalálja a számára érdekes terméket a fagyasztott termékek között. A fogyasztói igények és trendek a kategória kínálatát is befolyásolja: megfigyelhető változás, hogy a fogyasztói igényekhez igazodva, növekszik a kényelmi és magasan feldolgozott termékek aránya. Ennek megfelelően a COOP termékújdonsága is a vásárlókat kínálja kiszolgálni.

Szabó Attila elmondta: idén az élelmiszerlánc olyan kis kiszerelésű (150-200g) zöldség termékekkel jelentkezik, amelyek kiválónak alkalmasak egyszemélyes háztartások, fiatal párok és kezdő háziasszonyok igényeinek kielégítésére. 

Fagyasztott zöldségek: 30 millió tonnás éves forgalom

A fagyasztott zöldségek piaca több mint 16 milliárd Ft értékbeli eladást generált az utolsó kumulált évben 2016 november és 2017 október között, ami az előző év hasonló időszakához képest 2%-os értékbeni csökkenés. Mennyiségben stabil maradt a piac, több mint 30 millió tonnát tett ki a fagyasztott zöldségek mennyiségi forgalma.

A csatornák tekintetében a diszkontok folyamatos erősödése megállt, kissé visszaesett. Habár a diszkontok generálják a fagyasztott zöldségek eladásának 32%-át, forgalmi jelentőségük 2 százalékpontot csökkent előző évhez képest. A diszkontok után a hipermarket csatorna a második legfontosabb 23%-os részesedéssel, ezt követi a nagy és a kis szervezett kereskedelem 19–19%-os részesedéssel. A piacot szinte teljes egészében a zacskós termékek teszik ki, míg a papír dobozos kiszerelések csak nagyon kis, 3%-os forgalmi részesedéssel rendelkeznek.

A kiszerelésméret tekintetében a 450g alatti csomagok adják a piac 51%-át, míg a 751-1000g közti termékek 39%-os, a 451-750g termékek 9%-os részesedéssel rendelkeznek, az 1000g-nál nagyobb kiszerelések a piacnak csupán 1%-át teszik ki.

                                                                                                (Nielsen)

 

(TERMÉKMIX - 2018 februári szám)

hírlevél feliratkozás

newsletter

Hipermarketek