A fogyasztói magatartást világszerte alapjaiban változtatja meg a várható élettartam, a kevesebb gyermek és az individualizáció trendje. Az Euromonitor International globális trendeket fogalmazott meg.

A „midorexia” egy olyan jelenség,  amely egyre inkább befolyásolja a fogyasztókról alkotott képet. Ez a fogalom a világ lakosságának azon 25%-ára utal, akik 2017-ben már betöltötték 50. életévüket, azonban jóval fiatalabbnak érzik magukat. A fogyasztást kutató szakemberek – elsősorban a nyugati társadalmakban – folyamatosan szemmel tartják a lakosság ezen rétegét.

Az emberek élettartama és munkaideje emelkedik, ennek következtében jobban figyelnek magukra és az egészségükre.  Vásárlóerővel rendelkeznek, ezáltal a gazdasági fejlődésnek új irányt fognak szabni.

Egy amerikai becslés szerint az 50 év feletti korosztály vásárlóereje az USA-ban el fogja érni a 7,6 billió USA dollárt (mintegy 7 billió euró), ez jóval több, mint amivel az úgynevezett „ezred­fordulósok” bírnak.

Azonban a fogyasztók egy másik csoportjának is nő a jelentősége: a gyerekeknek.
Ahol csökken a számuk, ott egyre inkább magukra vonják a figyelmet. A kis gyerekek (3 éves kortól) sokkal korábban és nagyobb mértékben hatással vannak szüleik vásárlói magatartására.

A „customers in training” világszerte a business-stratégák figyelmének középpontjába került.

A különleges fogyasztók sok tekintetben különleges igényekkel is rendelkeznek. Minden ember más: az alkata, a súlya, vagy a biztonságra való törekvése, az ízlése vagy a táplálkozási szokásai eltérnek egymástól.
Ez a tény egyre inkább a kereskedelmi vállalatok egyéni ajánlatainak körét bővíti: A termékek és a szolgáltatások a vevők számára annál értékesebbek, minél egyedibbek és egzotikusabbak.

Az élelmiszerek értékteremtő hálózatában ez a jelenség tetten érhető abban, hogy a kereskedelmi cégek megpróbálják vevőiket egyre gyorsabban, személyre szabott módon áruhoz juttatni. A piacot egyre inkább elárasztják a rugalmasabb vásárlási opciók, valamint az élelmiszeripari- és éttermi ajánlatok.
A „Food rush” kiszolgálja azokat a türelmetlen vásárlókat, akik nem tudnak holnapig várni – az élelmiszer kiskeres­kedelem nem csak Németországban törekszik az Amazon Fresh nyomá­ba érni.

A „groceraunts” a (brit) válasz a nagy­értékű convenience utáni vágyra: ez az éttermi színvonalú menü elvitelre.
Kíná­tól Spanyolországig találunk olyan digitális ajánlatokat, amelyekkel a kereskedelmi cégek még a kis jövedelemmel rendelkező vevőkhöz is képesek eljuttatni értékes termékeiket, például azáltal, hogy a drága éttermek meg­maradt menüit alacsony áron kínálják.


Manapság egyre nő a food-appok szerepe az autentikus fogyasztásra való igény esetén is. Ennek megfelelően például a new york-i Sage projekt egy táplálkozási- és technológiai szakértők által kifejlesztett adatbázisban, megbízható termékinformációkkal tölti ki az információs hiányosságokat.

 

(LP International)