A jelentősen emelkedő energiaárak miatt októberben tizenhárom éves csúcsra gyorsult az infláció az euróövezetben.

    Az Európai Unió statisztikai hivatal, az Eurostat előzetes becslése alapján azt közölte pénteken, hogy éves összehasonlításban  4,1 százalékra emelkedett a harmonizált fogyasztói árindex (HICP)  a 19 uniós országot tömörítő eurózónában.
    Legutóbb 2008 júliusában jegyeztek ehhez hasonló magas inflációt az euróövezetben.
    Idén szeptemberben 3,4 százalékot, augusztusban még 3,0 százalékot, júliusban 2,2 százalékot, júniusban 1,9 százalékot, májusban 2 százalékot, áprilisban 1,6 százalékot, márciusban 1,3 százalékot, januárban és februárban pedig egyaránt 0,9 százalékot mértek.
    Az euróövezetben októberben is az energiaárak emelkedtek a legnagyobb mértékben, 23,5 százalékkal a szeptemberi 17,6 százalék után éves összevetésben. A szolgáltatások 2,1 százalékkal drágultak a szeptemberi 1,7 százalék után, míg az élelmiszerek, az alkohol- és dohánytermékek 2 százalékkal, ugyanúgy, mint szeptemberben.
    Az energiaárakat nem számolva 2 százalékkal emelkedtek egy év alatt  a fogyasztói árak októberben a szeptemberi 1,9 százalék után, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 2,1 százalék volt a szeptemberi 1,9 százalékot követően.
     Az előző hónaphoz viszonyítva 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben októberben, miután szeptemberben 0,5 százalékot mértek.
    Éves összevetésben Litvániában (+8,2 százalék) és Észországban (+7,4 százalék)  nőttek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak októberben. A legkisebb drágulási ütemet Máltán (1,4 százalék) és Portugáliában (1,8 százalék) jegyezték fel.
    A legnagyobb gazdaságok közül Németországban 4,6 százalékkal, Franciaországban 3,2 százalékkal, Olaszországban 3,1 százalékkal, Spanyolországban pedig 5,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
    Az Európai Központi Bank (EKB) elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalékos legyen.

 

(MTI)