A legkisebb, ötszázalékos szintre csökken Romániában a bioélelmiszerek és az agrártárca által hagyományos termékeknek minősített élelmiszerek, illetve a hagyományos, alkoholt nem tartalmazó italok általános forgalmi adója (áfa). Erről keddi ülésén hozott sürgősségi rendeletet a bukaresti kormány.

    Viorica Dancila miniszterelnök szerint az intézkedéssel az egyre népszerűbb, "magas minőségű, egészséges élelmiszereket" akarják hozzáférhetőbbé tenni a romániai vásárlók számára, ezzel is arra bátorítva őket, hogy egészségesen étkezzenek.
    Ugyancsak keddi ülésén döntött a bukaresti kormány a fokhagyma-termesztők területalapú támogatásának megháromszorozásáról. A gazdák az eddigi 1000 helyett 3000 ezer eurós évi támogatást fognak kapni minden hektárnyi fokhagyma-ültetvény után.
    Romániában négy éve terjesztették ki valamennyi élelmiszerre a 9 százalékos kedvezményes áfát, az akkor még 24 százalékos általános áfakulcs helyett. Tavaly novemberben vezették be a még alacsonyabb szintű, ötszázalékos áfakulcsot a turisztikai és közétkeztetési szolgáltatások számára. Románia 2016-tól az általános áfakulcsot 20 százalékra, 2017-től pedig 19 százalékra mérsékelte.
    A bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai rendszeresen bírálják a szerintük "a románokat agyonvegyszerezett élelmiszerekkel mérgező", a kelet-európai piacokon silányabb minőségű árut forgalmazó nyugati nagyvállalatokat. Liviu Dragnea pártelnök kedden törvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amely az üzleti forgalom 4 százalékára rúgó bírsággal sújtja azokat a - több uniós tagállamban is tevékenykedő - vállalatokat, amelyek Romániában a külföldi piacokhoz képest gyengébb minőségű termékeket forgalmaznak azonos elnevezéssel.

 

mti