A Procter & Gamble bejelentette, hogy a legnépszerűbb termékei esetében bevezeti az újrafelhasználható, újratölthető csomagolást. Ez része annak az új stratégiának, melynek célja, hogy megváltoztassa az emberek hozzáállását az egyszer használatos csomagolásokkal és a hulladékokkal kapcsolatban. Emellett a vállalat új, „gyűjt és újrahasznosít” megoldásokat vezet be, amelyek segítenek a felesleges hulladéktermelés felszámolásában.

Ennek része a LoopTM vállalatával létrejött partnerség, melynek eredménye egy körkörös e-kereskedelmi platform, amelyet az újrahasznosítással foglalkozó vezető nemzetközi cég, a TerraCycle fejlesztett ki. A P&G legnagyobb globális márkái közül több, például a PanteneTM, a TideTM, a CascadeTM és az Oral-B TM is csatlakozik majd ehhez az innovatív platformhoz az év során.

A Loop az első olyan globális, „körkörös csomagolási és vásárlási megoldás”, amelynek célja, hogy javítsa a környezetvédelmi teljesítményt és emelje a kényelmet, a jelenlegi e-kereskedelmi megoldásokhoz képest az összegyűjtött, megtisztított, újratöltött és újrafelhasznált csomagolások által. A Loop lehetőséget biztosít az használt termékek összegyűjtésére közvetlenül a fogyasztók lakhelyéről a további újrahasznosítás vagy újrafelhasználás érdekében. A P&G volt az első FMCG profilú vállalat, mely csatlakozott a Loophoz.

A partnerséget a Világgazdasági Fórum éves találkozóján, a svájci Davosban jelentették be, ahol a P&G ismertette az ún. „Ambition 2030” fenntarthatósági célkitűzéseit. Emellett a vállalat tartós elköteleződését fejezte ki a fenntarthatósági törekvések mindennapi gyakorlatba való átültetésével kapcsolatban.

A P&G tudósai és mérnökei olyan innovatív gyártási, csomagolási és forgalmazási megoldásokat fejlesztettek ki, amelyek elősegítik a fenntartható életet a résztvevő fogyasztók számára. Tizenegy P&G márka lesz elérhető a Lopóban a három különböző formátum valamelyikében. A Loop rendszer validálása és optimalizálása valós piaci tanulási kísérleteken keresztül történik 2019 közepétől New Yorkban és Párizsban.

Tartós csomagolás

A háztartások kedvencei, mint a Pantene, a Tide, a Cascade és a CrestTMtermékek számára új, fenntartható és újratölthető csomagokat terveztek, amelyek új funkciókkal és luxusminőségű összetevőkkel rendelkeznek.

  • A Pantene samponjai és kondicionálói egyedi, könnyű, tartós alumíniumból készült flakont kapnak
  • A Tide, Amerika első számú mosószere is részt vesz a Loopban: a tisztán növényi alapú mosószer, egy új, tartós, rozsdamentes acélból készült tárolót kap, egyszerű csavaros kupakkal és a könnyű adagolást segítő kifolyóval.
  • A Cascade, folyamatosan keresve a mosogatás élményének jobbá és környezetbarátabbá tételét, új, rendkívül tartós csomagolást fejlesztett ki a Cascade ActionPacs számára, amely egyébként is egyszerűbbé teszi a mosást azáltal, hogy megspórolja az áztatást a fogyasztóknak.
  • A Crest (blend-a-med) a szájhigiénia területén is törekszik a fenttartatóságra az új Crest Platinum szájvízzel, amely egyedülálló formulájával friss leheletet biztosít és a lepedékképződés megelőzését segíti egy fenntartható, újratölthető csomagolásban.
  • Az ArielTM és a FebrezeTM is elkötelezte magát a tartós, újratölthető csomagolás mellett. Ezek a termékek szintén kaphatóak a boltokban, közvetlenül a fogyasztók tesztelik az új utántölthető és újrafelhasználható modelleket.

Újrahasznosítási termékek, újratöltések

  • Az Oral-B több mint 50 éve innovációs vezetője a szájápolási termékeknek, amely az elektromos újratölthető, és a kézi fogkefék terén is újrahasznosítható megoldásokat tesztel. Az Oral-B CLIC, a manuális fogkefék új, ikonikus kialakításának köszönhetően tartós fogkefenyéllel rendelkezik, az egyedi kivitelezés azonban lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy csak a fogkefe fejét cseréljék. A Loop újrahasznosítja a használt kefefejeket a kézi és az elektromos fogkeféknél egyaránt.
  • A GilletteTM és a VenusTM prémium utazócsomagot biztosít, melyet a fogyasztó is könnyen tud kezelni. Ezen termékek elhasznált részeit és pengéit a TerraCycle visszagyűjti a fogyasztóktól további újrahasznosításra.

Használt higiéniai termékek újrahasznosítása

  • • A PampersTM és az AlwaysTM a Fater, a P&G és az Angelini Group társulása által kifejlesztett és szabadalmaztatott technológiák alkalmazásával teszteli a fogyasztók otthonából származó higiéniai termékek gyűjtését, mely jelenleg úttörő megoldás. A technológia a használt nedvszívó higiéniai termékeket másodlagos nyersanyaggá alakítja a magasabb szintű alkalmazáshoz.

„Több mint 180 éves múltunk van az innováció és világszínvonalú fogyasztói ismereteket terén, ezekre építünk, amelyek lehetővé teszik felelősségteljes fogyasztást.” – mondta Virginie Helias, a P&G alelnöke és fenntarthatóságért felelős főigazgatója. „Büszkék vagyunk arra, hogy partnerünkkel, a TerraCycle-lel, első CPG-vállalatként a program részévé válhatunk, ez azonban csak egyik eleme annak a stratégiának, amellyel megvalósítjuk az Ambition 2030-as célkitűzéseinket, a fenntartható innováció felgyorsítása és a körkörös megoldások ösztönzése érdekében.

„Itt az idő, hogy cselekedjünk. Óriási lelkesedéssel dolgozunk azon, hogy globális elérésünk erejét  felhasználva, megbízható, globális márkáink erősségével fenntarthatóbb megoldásokat teremtsünk. A jól alakítható partnerségek kulcsfontosságúak ahhoz, hogy ezt a küldetést megvalósíthassuk, mivel a sikert egyedül nem érhetjük el” – folytatta.

„Örömünkre szolgál, hogy a P&G-vel és más nemzetközi márkákkal, kiskereskedőkkel, a mögöttes szervezetet működtető vállalatokkal, valamint a Világgazdasági Fórummal együttműködve azon vagyunk, hogy új utakat teremtsünk a termékek felelősségteljesebb fogyasztására” – mondta a TerraCycle vezérigazgatója Tom Szaky. „A Loop célja és ötlete nemcsak megszünteti a csomagolási hulladékot, hanem nagymértékben javítsa a termék és a vásárlás kényelmét is. A Loop segítségével a fogyasztók képesek lesznek felelősségteljesen használni a termékeket speciálisan tartós, újrafelhasználható vagy teljesen újrahasznosítható csomagolásban. A megbízható márkák, például a P&G ereje és fogyasztóinak elérése révén képesek leszünk a fogyasztási szokások megváltoztatására.”

Hogyan működik a Loop?

 

  • VÁSÁRLÁS: A fogyasztók a Loop vagy a Loop partnereinek weboldalán keresztül, megbízható márkák termékeit, immár újratervezett, fenntartható csomagolásban tudják megvásárolni.
  • SZÁLLÍTÁS: A fogyasztók fenntartható termékeiket a Loop egyedi tervezésű, szállításra alkalmas eszközökben kapják meg, ami nem teszi szükségessé az egyszer használatos szállító eszközöket, mint például a kartondobozokat.
  • VÁSÁRLÓI ÉLMÉNY: A fogyasztók eleganciát és kényelmet tapasztalnak, miközben elutasítják a csomagolási hulladékot.
  • BEGYŰJTÉS: Nincs szükség a csomagolás tisztítására és eltávolítására; mivel a fogyasztók a kidobandó termékeiket az egyik Loop Zacskóba helyezik. A Loop közvetlenül a fogyasztó otthonából fogja begyűjteni.
  • TISZTÍTÁS: A Loop tudósokból álló csoportja egyedi tisztítási technológiákat fejlesztett ki, hogy minden termék biztonságosan újrafelhasználható legyen.
  • ÚJRATÖLTÉS, ÚJRAHASZNOSÍTÁS: A Loop szükség esetén azonnal újratölti a termékeket, és visszaküldi az újratöltött szállítmányt a fogyasztónak. Az olyan termékek, mint például pelenkák, betétek, borotvák vagy fogkefe-részek utánpótlásra vagy újrahasznosításra kerülnek.