Másodjára is felmérés készül az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásokról - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Nébih arra kérte az embereket, hogy segítsék a kutatást a kérdések megválaszolásával. A kérdőív kitöltése nagyjából 15 percet vesz igénybe, a felmérésben részt vevőknek anonimitást biztosítanak - jelezte a hivatal.  

A kutatás azt vizsgálja, hogy miként befolyásolja az elhúzódó koronavírus-járvány az otthon tárolt élelmiszer mennyiségét, hogy gazdálodnak az emberek a készletekkel, illetve hogyan változott az életmódjuk.
Az első kutatás tavaly, a járvány megjelenését követően készült el, amely 3000 kitöltő tapasztalatait összegezte. Az akkori eredmények azt mutatták, hogy az emberek több élelmiszert tartalékoltak otthon, és több időt töltöttek sütéssel-főzéssel, emellett jobban odafigyeltek a konyhai higiéniára.
A kérdéssort a Nébih, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform szakemberei állították össze.
( MTI)