Több mint ötven százalék fölé emelkedett az elmúlt években a női munkavállalók aránya a Praktikernél. A barkácsáruház-lánc a jövőben is igyekszik megőrizni a nők magas arányát, kiemelt célként megjelölve, hogy a karrier és a család egyaránt megőrizhesse fontosságát.

1621 főt foglalkoztat a Praktiker országszerte 20 áruházában és a Mester utcai központjában, ebből 912 nő, ez 52,5 százalékos arányt jelent. A nehéz fizikai igénybevétellel járó feladatköröknél értelemszerűen kevesebb nő dolgozik, de az áruházvezetői, osztályvezetői és helyettesi, valamint áruházi területi vezetői szinteken is 46,8 százalékos a nők aránya.
Tekintettel arra, hogy a hölgyek átlagéletkora 40 évet tesz ki a Praktikernél, sokuk családalapítás előtt áll, vagy kisgyermekes szülőként igyekszik helyt állni a család és a munka területén is. A Praktikernél a munkatársak magánéleti helyzetéhez igazítják a munkaidőbeosztást.
– Több kollégámat érinti, hogy szeretne babát, de valamiért nem sikerül. Vannak, akik lombikbébi-programban vesznek részt, nekik több szabadidőre van szükségük, ezért segítjük őket helyettesítéssel. A Praktikernél nem kell aggódni mi lesz a munkahellyel, például a lombikbébi programban részt vevő kollégák helyét addig nem töltjük be, amíg ki nem derül, hogy sikerült-e a beavatkozás – mondta Márton Katalin. A Praktiker HR & CSR vezetője kiemelte: – Miután áruházaink kiváló közösségekként működnek, így örömmel mondhatom, hogy kollégáink nagy figyelemmel vannak egymás aktuális élethelyzetére. Arra bíztatjuk őket, hogy ne érezzék frusztrálónak, ha családi kötelezettségük elszólítja őket munkahelyükről.
A Praktiker számos olyan programot is megvalósított, amelynek keretében az édesanyákat segítik a munka – magánélet egyensúlyának megőrzésében, de segítik az édesanyákat a GYES vagy GYED utáni visszatérésben is. Tábort, Mikulás-rendezvényt, gyermeknapot is szerveznek a családoknak a közösségépítés jegyében, ezeken kívül a Praktiker munkatársai pszichológiai, egészségügyi, jogi, illetve pénzügyi szakemberektől kérhetnek tanácsadást, természetesen sportolási lehetőségek is adottak számukra, de a barkácsáruház-lánc a tehetségprogramokban való részvételt is támogatja.
– Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt évek tudatos karrierösztönző, családbarát intézkedéseinek köszönhetően a Praktiker női munkavállalóinak aránya évek óta ötven százalék fölött van. Az egyenlő esélyek biztosítása a vállalati kultúránk része. Hosszú távú terveink között szerepel, hogy új, fiatal pályakezdő nőknek biztosítsunk karriert, és lehetőség szerint a nők és férfiak jelenlegi arányát a jövőben is megőrizzük – hangsúlyozta Márton Katalin.
A Praktiker minden lehetőséget megragad, hogy a fiatalokat is a kereskedelmi pályára vonzza. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara harmadszor szervezte meg a TechCsajok rendezvénysorozatot, amelyet a Praktiker is támogatott. A program célja, hogy a fiatal középiskolás lányok körében népszerűsítse a műszaki, informatikai és természettudományi felsőoktatási és karrier lehetőségeket, s ezzel is hozzájáruljon az utánpótláshoz. Emellett számos szakmai képzésen és tréningen keresztül fejlesztik és támogatják a kollégáikat. A 2018-ban elindult Praktiker Pro Programnak köszönhetően számos fiatal szakembert támogattak és fedeztek fel. Duális képzésben is részt vesz a Praktiker, illetve gyakornoki program keretében középfokú iskolákból várják a fiatalokat az áruházaikba. Esetükben a Praktiker célja, hogy logisztika, kereskedelem és irodatitkár gyakornokok előtt vonzóvá tegye ezt a területet és eloszlassa kételyeiket, hogy a Praktikerben csak férfiak dolgoznak.