17,8 millió kilogramm szőlőt dolgozott fel idén a Varga Pincészet. Az időjárás nem siettette a szüretet, a jó minőségű egészséges szőlőt tervszerűen, gondosan lehetett feldolgozni, ami így együtt kiváló minőségű borokat eredményezett. Az évjárat a fehér és vörösborok készítésére egyaránt kedvező volt.

„Apáink és nagyapáink még szeptemberben és októberben szüreteltek – meséli Varga Péter alapító tulajdonos – az időjárás változása és néhány korai új fajta a Csabagyöngye, az Irsai elterjedése miatt, az elmúlt 15-20 évben mi már augusztus elején kezdjük és általában október első hetében fejezzük be az úgynevezett nagyszüretet, amibe a kisebb mennyiséget jelentő késői szüretelés, vagy jégbornak való szőlő nem számít bele. A Varga Pincészet idén szüretelt 28. alkalommal, de a mi történetünkben még nem fordult elő, hogy a szüret három hónapon keresztül augusztus elejétől, október végéig tartson. A szüret elhúzódása lehetővé tette pincészetünk történetének legtervszerűbb, legoptimálisabb szőlőfeldolgozását. Pedig féltünk tőle, hogy ha a pandémia a szüretben tör ránk, akkor akár tőkén is maradhattak volna szőlők, hiszen ebben a munkacsúcsban nem tudunk tömegesen embereket helyettesíteni. Szerencsére a közel 200 munkatársunkból egyelőre csak négyen fertőződtek meg és ők is a szüret után.”

Az időjárás és a környezeti feltételek ebben az évjáratban sok szempontból kedveztek a szőlőknek. A csapadék és a napsütéses órák száma elegendő volt egy kiváló évjárat megszületéséhez, és hőségriadótól sem kellett félteni a tőkéket. A szüreti időszak legnagyobb részében nem volt eső, a szőlő egészséges volt, ezért nem volt ok a sietségre. A szeptemberi és októberi hűvös hajnalok után ragyogó napsütés kísérte végig a napi munkákat, aminek a szüretelők és a szőlők is örültek. A tervszerű, lassú ütemben történő feldolgozással a borászok teljes mértékben meg tudták őrizni a szőlőkben lévő minőséget. Október közepén viszont nagy mennyiségű csapadék érkezett, ami miatt a gépek és az emberek nem tudtak bemenni az ültetvényekre. Így több helyen még novemberben is szüreteltek.

„Pincészetünk idén 17,8 millió kilogramm szőlőt dolgozott fel, ebből 1,6 millió volt a saját termelésű - folytatta Varga Máté Péter ügyvezető tulajdonos. - Ez a mennyiség 0,8 millióval elmarad az előző évitől, de így is meghaladja a palackos értékesítésünkhöz szükséges 15-16 millió kilogrammot. Eszerint ebből az évjáratból is lesz lehetőségünk mintegy 1,5-2 millió litert folyóborként is exportálni. Egri borvidéki birtokunk teljesítménye egyre jobban felzárkózik a balatonihoz, idén Feldebrőn már 8,6 millió kilogrammot dolgoztunk fel a badacsonyörsi 9,2 millióval szemben.

Mi bortermelők vörös vagy fehérborosként szoktuk jellemezni az évjáratokat, a 2020-as évjáratról mindkettő elmondható. Fehérborok szempontjából kimagasló minőséggel számolunk mind az illatos, korai fajták, így a rozék, mind pedig a nagy testű késői szüretelésű fehér tételeink esetében, és akadnak olyan vörösök is, melyekre minden bizonnyal még évekig emlékezni fogunk.”