Közvetlen támogatás helyi kezdeményezéseknek a Heinekentől
Átadták Sopronban és Martfűn a cég jótékonysági programjának jutalmait.Helyi kezdeményezések valósulhatnak meg abból a támogatásból, amelyet a Heineken Hungária Zrt. ajánlott fel a "Heineken Hungária Sopronért / Martfűért" jótékonysági program keretében. Az immár negyedik alkalommal megrendezett akció keretében a városlakók dönthettek arról, hogy milyen projekt valósuljon meg a felajánlásból.
Sopronban a Nagycsaládosok Országos Egyesületének Soproni Tagegyesülete költhet el 2,5 millió forintot, de az Alapítvány a Közbiztonságért is 1,5 millió forintnak örülhetett. Martfűn a Martfű Városi Központ és Könyvtár nyert 1,5 milliós támogatást, a Városszépítő Egyesület pedig 500 ezer forintot kapott.
A Heineken Hungária Zrt. 2008-ban indította útjára jótékonysági programját, amellyel a sörgyárainak otthont adó városokat kívánja támogatni. A program növekvő népszerűsége indokolttá tette, hogy a vállalat idén nagyszabású újításokat vezessen be: megduplázta a felajánlott támogatás összegét és a lehetséges nyertesek számát is.
A támogatásra jelölés hosszas kiválasztási folyamattal járt, ahol számos tényező mellett figyelembe vették a pályázók addigi tevékenységét, a városiak életére gyakorolt pozitív hatását, valamint a megjelölt célkitűzést is. Mindazok, akik szerettek volna részt venni a döntéshozatalban november 3. és december 7. között adhatták le támogató voksaikat a program hivatalos weboldalain.
Sopronban a tavalyi évhez hasonlóan szoros verseny alakult ki, többször változott a szavazás állása, míg végül kialakult a végleges sorrend:
I. helyezett - Nagycsaládosok Országos Egyesületének Soproni Tagegyesülete, akiknek a 2,5 milliós támogatás egy több napos kirándulás megszervezését teszi lehetővé.
II. helyezett - Alapítvány a Közbiztonságért, akik bűnmegelőzésre és a bűnüldözés korszerűsítésére fordítják a megnyert 1,5 millió forintot.
Martfűn is aktívan vettek részt a városlakók a szavazásban, aminek a következő lett az eredménye:
I. helyezett - Martfű Városi Központ és Könyvtár, akik a 1,5 milliós támogatást elsősorban a könyvállomány minőségi bővítésére fordítják majd.
II. helyezett - Városszépítő Alapítvány, akik a megnyert félmillió forintnak köszönhetően több ezer palántát ültetnek majd, amivel a város látképét fogják még otthonosabbá, kedvesebbé tenni.
"Felelős nagyvállalatként fontosnak érezzük, hogy a jövőbe mutató civil kezdeményezések mellé álljunk, az idén duplájára nőtt összeggel úgy érezzük, még látványosabban tudjuk támogatni a városlakók projektjeinek megvalósulását. S mint minden évben, természetesen idén is nyomon követjük, hogyan valósulnak meg a programban győztes projektek." - mondta el Diós László, a Heineken Hungária Zrt. emberi erőforrás igazgatója a soproni díjátadó ünnepségen.
2011.12.19 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Eredményesen zárult a SPAR és a Máltai Szeretetszolgálat jótékonysági akciója | Ingyen osztják az ásványvizet - Becsületkassza a fővárosban | Heineken Hungária- idén is folytatódik a jótékonysági kezdeményezés | Lezárult a Vanish jótékonysági programja |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







