Kevesebb lesz a dohány, drágulhat a cigaretta
A mostoha időjárás miatt kevesebb dohánytermés várható, az 5.750 hektáros termőterületről 20-30 százalékkal kisebb mennyiségű dohánylevelet takaríthatnak be a gazdálkodók - közölte Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke szerdán.A múlt évben hektáronként 1,5 tonnás volt az átlagtermés, az idén viszont egyötödével-egyharmadával kevesebb lesz - mondta az érdekképviseleti szervezet vezetője. Hozzátette: pontosabb becslést még nem tudnak adni, mivel még csak a múlt héten kezdődött meg a dohánylevelek törése a 4.000 hektáros Virginia, valamint az 1.750 hektáros Burley dohányfajtával beültetett területen.
Bényei Illés tájékoztatása szerint a sok eső már a dohányültetést akadályozta, így időben sehol az országban nem tudtak végezni a tavaszi munkálatokkal. Később a csapadékos időjárás belvízi elöntéseket okozott, nem egy helyen kipusztultak az ültetvények.
A növényvédelmet szintén hátráltatta a sok eső, majd jégverések, szélviharok okoztak károkat a dohányföldeken. A szövetségi elnök kiemelte: a dohány termőterületének 75 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, több, mint 18 ezer család foglalkozik dohánnyal, s az időjárás nekik okozta a legnagyobb károkat.
2010.08.05 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Perelnek a dohányipari cégek a szigorúnak tartott ausztrál szabályozás miatt | Egy nap alatt 1,2 milliót hozott a dohányrazzia | Törvény a dohánykereskedelemről: az ágazati lobbi indítványai kimaradtak | 8,5 milliárd zöldség, gyümölcs és dohány szerkezetátalakítási támogatásra – fizet az MVH | Holnaptól drágább lesz egy doboz cigi | Finomítanának a dohánycégek | Dohányárusok a trafiktörvényről | Dohányzásellenes törvény: a kaszinókban mégis lehet | a családi vállalkozásoké lenne a dohány-kiskereskedelem | Vége a dohányipari szövetségnek | Jelentősen megemeli a cigaretta adóját a kormány | Mégsem lenne akkora katasztrófa az állami dohánykereskedelem? | A jövőben csak ezekben a boltokban lehetne cigit kapni | Szövetségbe tömörültek a dohánygyárak | Állami monopólium lehet a dohányértékesítés | Ezért drágulhat már megint a kenyér | Elfogadták a jövedéki adó megemelését | Egy hónap múlva drágulhat a kenyér | Magyar Dohánytermelők: ne fokozza az EU a munkanélküliséget! | Cigaretta elleni kampány - Januártól nálunk is jön a szigorítás | Sokkoló képek a cigarettásdobozokon | Drasztikusan drágulhat a tojás egy EU-rendelet miatt | Kegyetlenül drágulhatnak az élelmiszerek | Drágulhat az olaj, a vaj, a cukor | Jelentősen drágulhat a tojás húsvétra | Drágulhat a baromfihús a magas takarmányárak miatt | Mikor drágul a sertéshús? Mikor drágul a baromfi? | Hegymenetbe kapcsolhat a liszt és a kenyér ára | Drágul a cigaretta jövőre | Drágulhat a margarin a növényi olajok áremelkedése miatt | Lezárulhat a dohányszabályozási vita a WHO és a termelők között | Nő a dohány adója | Nehezedhet a cigaretta vásárlása | Újra drágulhat a csirke- és a pulykamell a tápárak emelkedése miatt | Drágulhat a tej | Mégis lehet adóemelés | Lejtmenetben a dohányipar | Világszerte drágulhat a kenyér | Cigaretta csak egyendobozban, márkajelzés nélkül? |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







