A MOL és az OTP Bank által alapított Multipont Program komoly átalakuláson megy keresztül idén ősszel, amelynek eredményeképpen létrejön az ország legnagyobb hálózattal rendelkező törzsvásárlói programja.

A kilencvenes évek közepén a hazai háztartások nagyjából egyharmadnyi fizetést áldoztak élelemre, és ez a mutatószám mára sem változott sokat (25%), mely jól mutatja, hogy a fogyasztás szerkezetváltása, ami egyben a gazdaság modernizációját is jelenti, lassan halad előre.

Az élelmiszer-kiskereskedelem bevétele a láncok saját márkás termékeiből kis mértékben nőtt idén az első félév során, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Kereskedelmi márkás élelmiszerekkel a boltok mintegy 168 milliárd forint forgalmat értek el idén az első félévben, míg háztartási vegyiáruval és kozmetikummal több, mint 27 milliárd forintot.

Az Ipsos nemzetközi online felmérése szerint a netezők 32%-a vett részt különféle márkák által kezdeményezett versenyeken és nyereményjátékokon.

Ha ropogtatásról van szó, a magyarok leginkább a tejfölös ízeket kedvelik, a németek viszont a magyar paprikára voksolnak. A franciák és az angolok sósan szeretik a chipset, míg a lengyelek igazi ínyencek, ha burgonyaszeletekről van szó.

További cikkeink...

hírlevél feliratkozás

newsletter

WorldFood Poland

wfp2019

Hipermarketek