Új logisztikai központ nyílt Veszprémben

Üzletlánc
Tipográfia

A Penny Market Veszprémben nyitotta meg harmadik logisztikai központját, amely a nyugat-magyarországi üzleteket szolgálja ki, jelentősen növelve az eddigi kapacitást.

    A megnyitó ünnepségen az élelmiszer üzletlánc ügyvezetője közölte, hogy a zöldmezős beruházásként 9 milliárd forintból létrejött 26 500 négyzetméteres, 15 ezer raklap kapacitású komplexum 150 munkahelyet hoz létre.
    Jens-Thilo Krieger elmondta, hogy az Alsónémediben és Karcagon működő logisztikai központok mellett a veszprémi tovább növeli a cég csarnokkapacitását és rugalmasságát, így vevőit és üzleteit gyorsabban képes ellátni. 
    Silke Janz ügyvezető közölte, hogy a veszprémi központ 59 boltot lát majd el áruval, mely a cég teljes logisztikai kapacitásának 28 százaléka.
    Hozzátette: kiemelten kezelik a veszprémi központban is a dolgozók képzését, továbbképzését.
    A Penny Market Kft. a német REWE csoport tagja, Magyarországon 1996 óta van jelen, országszerte 208 üzlettel, a munkatársak száma meghaladja a 3 ezer főt - fűzte hozzá az ügyvezető.
    Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte, hogy az ország sikeréhez elengedhetetlen a települések sikere, ez pedig jól működő vállalkozások nélkül nem lehetséges.
    A nyilvános cégadatok szerint a társaság értékesítésből származó nettó árbevétele 2016-ban meghaladta a 190 milliárd forintot az előző évi 178 milliárd forintos forgalom után. Az adózás utáni eredmény tavaly 488 millió forint volt, míg egy évvel korábban 2 milliárd forintot tett ki. 

 

 

mti

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek