Üzletlánc
Tipográfia

Március 31-én lezárult a „Tesco az állatokért” elnevezésű pályázat, melynek célja ezúttal a felelős állattartással kapcsolatos ismeretek elterjesztése és tudatosítása volt az általános iskola alsó tagozatos diákjai körében.

Az öt nyertes szervezetet szakmai zsűri választotta ki, a nyeremény elosztásáról azonban a nagyközönség döntött. A közel 10 000 000forint adomány aTesco Facebook oldalára beérkezett szavazatok alapján került szétosztásra.
Tavaly októberben harmadik alkalommal hirdette meg az áruházlánc a „Tesco az állatokért” elnevezésű pályázatát, az állatvédelemmel foglalkozó közhasznú, nonprofit szervezetek számára. A pályázat témája ezúttal a felelős állattartással kapcsolatos ismeretek elterjesztése és tudatosítása volt, az általános iskola alsó tagozatos diákjai körében, ezért 2014. december 5-igminden induló alapítványnak egy-egy iskolával közösen kialakított programot kellett benyújtania.

A beérkezett pályamunkákat független szakmai zsűri értékelte. A bíráló bizottság döntése alapján a második fordulóban a Tappancs Állatvédő Alapítvány, a Veszprémi Állatvédő Egyesület, a Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület, az Elek-Ágh Állatmenhely Alapítvány, illetve a Tappancs Állatotthon Alapítvány versenyezhetett.

2015. január 2. és március 31. közötta Tesco áruházakban megvásárolt állateledel és kisállat kiegészítő termékek árából felajánlott 1 forintokból, illetve a Tesco saját márkás állateledelek árából felajánlott 2 forintokból összesen 9 700 000 Ft gyűlt összea vásárlóknak köszönhetően a nemes cél támogatására. Az akció ideje alatt több mint 2500000 sajátmárkás állateledelt értékesített az áruházlánc, mely körülbelül 900 tonna eledelt jelent. Ez a mennyiség 400000kis- vagy közepes méretű kutya évi táplálék szükségletét fedezi.

A közönség, az internetes szavazásonúgy döntött, hogy az első helyet, s így az összegyűlt pályázati összeg több mint harmadát, vagyis 3 443 000 forintot a tököliElek-Ágh Állatmenhely Közhasznú Alapítvány kapja. Második helyen végzett, s így 3 300 650 forintot nyert a Tappancs Állatvédő Alapítvány. A harmadik helyezett Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület 1 264 640 forintot fordíthat fejlesztésekre és a pályázaton ismertetett terveinek megvalósítására. Negyedik lett a Tappancs Állatotthon Alapítvány Tatabányáról, elnyert összege 847 510 Forint. Ötödik helyen pedig a Veszprémi Állatvédő Egyesület programja szerepel, nyereménye 844 200 forint.

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek