Üzletlánc
Tipográfia

2015. augusztus 29-én a budaörsi METRO áruházban került megrendezésre a Heim Alapítvány AlkoholStop rendezvénysorozatának utolsó állomása, melynek keretében a felelős alkoholfogyasztásra és az egészséges életmód fontosságára hívták fel az érdeklődők figyelmét.

A METRO társadalmi szerepvállalási tevékenysége részeként eddig több mint 720 millió forint értékben támogatta partnerszervezetein keresztül a rászorulókat.

A METRO számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, amely aktív felelősségtudatot jelent a környezettel és azokkal a személyekkel szemben, akikkel működése során, illetve az értékesítési lánc tagjaiként kapcsolatba kerül. A mértékletes alkoholfogyasztás a kiegyensúlyozott, egészséges életmód része. Magyarországon azonban sokan nincsenek tisztában az egészségügyi kockázatokkal – a felelőtlen, mértéktelen alkoholfogyasztás számos korosztály esetében probléma, így az egyik legégetőbb társadalmi téma a tudatos alkoholfogyasztásra nevelés kérdése. A felelős alkoholfogyasztással a hosszú távú, országos szintű egészségügyi költségek is jelentősen csökkenthetőek, és közvetett módon a magyar fogyasztók fizikai, érzelmi, szellemi és mentális jólétének megteremtését segíthetik, támogathatják.

A METRO és a Heim Pál Alapítvány a cél elérése érdekében 2015. nyarán közös akciót indított AlkoholSTOP néven: egy hat állomásos rendezvénysorozat keretében számos érdekes programmal várták a nagyközönséget a résztvevő METRO Áruházakban (Nyíregyházán, Kecskeméten, Szegeden, Pécsett, Győrben és Budaörsön). A rendezvénysorozat célja, hogy a témáról valós társadalmi párbeszédet indítson, amiben panaszok helyett tervek születnek, hogy a program keretében olyan ötletek, kezdeményezések jussanak el a nagyközönséghez, melyek a mértékletes alkoholfogyasztást, az egészséges örömöket, az alkoholmentes szórakozást helyezik előtérbe. A METRO természetesen nem csupán a helyszínt biztosította, de népszerűsítette a programot saját online, áruházi és egyéb reklámfelületein is.

A rendezvénysorozat záróeseményére 2015. augusztus 29-én a METRO budaörsi áruházába érkező látogatók a Pest Megyei Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsági programjain, a Magyar Vérellátó Szolgálat véradásában, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elsősegélynyújtási oktatásán, és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom családegészségügyi tanácsadásban, valamint a Tudatos Közlekedők Egyesülete aktivitásain vehettek részt.

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek