Üzletlánc
Tipográfia

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. és a Bio-Fungi Kft. idén is csatlakoznak a mellrák elleni küzdelmet segítő Go Pink elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek során a két vállalat közösen támogatja a Magyar Rákellenes Ligát.

Idén ősszel is világ körüli útjára indul az a kezdeményezés, amely a pink színnel igyekszik felhívni a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre, a szűrésre és megelőzésre. Ebben az időszakban a kezdeményezés szimbólumának számító rózsaszín szalagok, díszek, épületvilágítások üzenik az érintetteknek: az idejében felismert mellrák jó eséllyel gyógyítható! Ehhez elengedhetetlen a megelőzés, az egészséges, mértéket tartó táplálkozás, a rendszeres, legalább heti háromszori mozgás és a mindennapi stressz helyes kezelése. Ezen kívül a hölgyeknek kifejezetten ajánlott részt venni a rendszeres szűrővizsgálatokon, illetve az emlő önvizsgálata is életet menthet, hiszen minél előbb felismerik az elváltozást, annál korábban kezdődhet meg a gyógyítás.

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. a magyar csiperkegomba termesztő vállalattal, a Bio-Fungi Kft.-vel karöltve három éve csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez. Ennek értelmében október 1-től egy hónapon át megtalálható az áruházlánc polcain a Bio-Fungi által gyártott, rózsaszín tálcán kínált gomba, amelynek minden eladott tálcája után a Bio-Fungi 5 forinttal támogatja a Magyar Rákellenes Ligát, míg az ALDI saját hozzájárulásaként megduplázza ezt az összeget.

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek