Nagy sikerrel ért véget az első Belvárosi Sörfesztivál a Szabadság téren: a hétvégén közel 25 ezer fesztiválpoharat adtak el. A rendezvényen több, mint kétszáz féle sörből lehetett válogatni, idén az IPA típusú főzetekből, ezen belül a First Craft Beer IPA-jából kelt el a legtöbb.

A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara nyerte el a Nemzetközi Brit Kereskedelmi Kamarák Szövetsége (COBCOE) által alapított társadalmi felelősségvállalási díjat. A nemzetközi elismerés célja, hogy kiemelje azokat az előremutató kezdeményezéseket, amelyek a brit üzleti értékeket követve támogatják a szervezet munkáját.

Korszerűsítették a világítást és a hűtő-fűtő berendezéseket, átalakították a belső tereket, illetve a polcrendszert, valamint SPAR toGo éttermet is nyitottak. A teljes rekonstrukcióra 1,049 milliárd forintot fordított a SPAR Magyarország.

Sajtótájékoztatót tartott a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a multinacionális cégek által gyártott termékek vizsgálatával kapcsolatban. A Nébih közel 100 terméket vizsgált átfogóan és honlapján közzétette a teljes a vizsgálati anyagot.

A vállalat forgalma elérte az 516,4 milliárd forintot, amely 5,2 %-kal magasabb érték a 2015-ös évhez képest. A SPAR Magyarország üzlethálózatának fejlesztésére az idei évben 23 milliárd forintot fordít, melynek keretében összesen 24 áruház újul meg és várhatóan 5 új áruház nyitja majd meg kapuit.

Az élelmiszer-feldolgozók korábbi álláspontjuk alátámasztását látják az újabb vizsgálat eredményeiben, és várakozásaikat minden tekintetben megnyugtatóan beigazolta a jelentés. Az esetek felében az eltérés épp az itthon vásárolt termék javára szólt.

További cikkeink...

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok