A dm idén 12. alkalommal hirdette meg a Nap gyermekei edukációs pályázatát óvodás csoportoknak. Céljuk, hogy játékos módon, hívják fel a kisgyermekek, pedagógusok és a szülők figyelmét a napvédelem fontosságára. A pályázat fődíja, idén 2 millió forintos udvarfejújítás volt, amit a Tápiógyörgye Kastélykert Óvoda és Mini Bölcsőde, Kis-középső csoportja nyert el. Az udvart szeptember 14-én ünnepélyes keretek között adták át a gyerekeknek.

Az idei évben az óvodai csoportoknak napvédelmi fejfedőket kellett készíteniük, ami megvédi őket a nap káros sugaraitól, amikor kinn tartózkodnak a szabadban. A feladatra idén is több, mint 800 óvodai csoport vállalkozott, összesen 838 pályázat érkezett az ország minden pontjáról. A pályázatnak köszönhetően így közel 65.000 kisgyermek ismerkedett meg a helyes napvédelem alapjaival és annak jelentőségével. Minden pályázó ovi garantált naptejcsomagban részesült a Garnier jóvoltából.

A szakmai zsűri a nyertes kiválasztása során vizsgálta, hogy mennyire felel meg a pályázati kiírásban megfogalmazott szempontoknak a pályázat, a fejfedők megfelelően védelmezik-e a teljes fejtetőt. Fontos volt a felhasznált eszközök változatossága, sokszínűsége, és a fejfedők tartós használhatósága, a pályázat egyedisége, látványossága, kreatív kivitelezése és edukatív jellege, valamint a pályázat elkészítésébe bevont gyerekek száma. A szempontok figyelembevételével a fődíjat a Tápiógyörgye Kastélykert Óvoda és Mini Bölcsőde, Kis-középső csoport nyerte. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt pályázatot benyújtó óvoda 2 millió forint értékű játszóudvar felújítást nyert. Az elkészült udvart a 2022. szeptember 14-én ünnepélyes keretek között adta át a dm.

Az első 100 beküldő óvodai csoport egyedi, napvédelmi témájú KreOvi Boxot kapott az Anyamesélj.hu és a dm jóvoltából. A doboz tartalma 5 db kreatív játékos feladat, 20 gyermeknek elegendő sablonnal és 1 db mese a napvédelem témájában.

A beküldött pályaművekre 2022. május 16. és június 5. között bárki szavazhatott. A tíz legtöbb szavazatot kapott csoport 50.000 forint értékű Ipanema gyermek papucs csomagot kapott.

Hittner Krisztina, a dm PR és ügyfélszolgálati csoportvezetője az eseményen hangsúlyozta, hogy a vállalat számára milyen nagy örömet jelentett a sok pályázó: „Évről évre arra törekszünk, hogy olyan feladatot találjunk ki a kicsiknek, amivel játékos formában sajátíthatják el a helyes napvédelem alapjait. Örömmel láttuk a sok változatos és kreatív pályaművet, amiből egyértelműen kitűnik, hogy a pedagógusok egyénileg is be tudták vonni a gyerekeket a programba. A napvédelmi edukáció a nyár folyamán népszerű strandokon, fürdőkben úgynevezett UV-ellenőr roadshow keretében is folytatódott, aminek célja, hogy a gyerekek minél több alkalommal találkozzanak a helyes napvédelem jelentőségével.”

A Nap gyermekei programhoz a Magyar Rákellenes Liga is csatlakozott, s szakmai partnerként segítette a dm kezdeményezését.

Az ajándékokat biztosító partnereink: a L’Oréal Magyarország Kft., az Anyamesélj.hu, és az ipanemaflipflop.hu