Széles tanszerválasztékot kínál az INTERSPAR hipermarketekben a szeptemberi tanévkezdésre a SPAR Magyarország, amely növekvő forgalomra számít idén. A vállalat a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen ebben az évben is megszervezi Adni Öröm! országos tanszergyűjtő akcióját: a felajánlásokkal nehéz sorsú családok iskolakezdését segítik.

„Bár még csak most kezdődött a nyári szünet, a SPAR Magyarország már felkészült a következő tanévre annak érdekében, hogy a családok időben meg tudják tervezni, el tudják kezdeni az iskolakezdéshez szükséges felszerelések, tanszerek beszerzését.” –mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Az INTERSPAR hipermarketek minden igényt kielégítő választékkal, több mint 1200 árucikkel várják a vásárlókat. A szupermarketekben a boltméret alapján csökkentett készlet érhető el, de többféle alapvető tanszert – írószereket, füzeteket, rajzlapokat és írólapokat, vízfestéket és temperát, mappát és tolltartót is lehet ezekben vásárolni. A SPAR online áruházában minden termékcsoportból lehet rendelni, míg a franchise hálózat jelentős részében az alapvető iskolaszerek egy része, illetve füzetek is kaphatóak.

„Természetesen nagy hangsúlyt fektetünk a belépő árkategóriás választékunkra. Kiemelten figyelünk arra, hogy minden termékkategóriában legyen olyan cikkünk, amely a licenszes, dizájnos, márkás termékekhez képest töredékáron hozzáférhető azon vásárlóink számára, akik kedvező áron szeretnének a termékekhez hozzájutni. Tovább bővítettük az antibakteriális írószereket, illetve választékunkban hangsúlyozottan szerepel a balkezesek életét megkönnyítő termékpaletta. Ezen kívül igyekszünk a kuponakcióinkat is úgy időzíteni, hogy azok az iskolakezdési bevásárlás legforgalmasabb időszakára essenek” – ismertette Maczelka Márk.

Az elmúlt évben több mint 1500 iskolás tanévkezdését segítette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország iskolaszergyűjtő kezdeményezése. Az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció során a vásárlók több mint 57 ezer tanszert adományoztak a nehéz sorsú családoknak 2021-ben. Ezen kívül adománykártyák révén több mint 2,2 millió forint gyűlt össze, amelyet a SPAR további egymillió forinttal egészített ki.

A karitatív szervezet és a vállalat idén is elindította országos tanszergyűjtő akcióját. A kampány ebben az évben 2022. július 20. - szeptember 4. között két lépcsőben zajlik az INTERSPAR áruházakban. A vásárlók a teljes időszak alatt segíthetik a kezdeményezést adománykártyák vásárlásával. Augusztus 24-27. között pedig személyesen is kitelepülnek az üzletekbe a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei, hogy minél több tanszert gyűjtsenek a rászoruló gyerekek számára.