Az Auchan Alapítvány fontos társadalmi ügyeket karol fel és ösztönzi a jó megoldásokat.

A rendelkezésére álló erőforrásait általában a legkiszolgáltatottabbak támogatásával és elszigeteltségük felszámolásával olyan helyi közösségek érdekében mozgósítja, ahol áruházaival jelen van. Az Alapítvány az elmúlt hat év alatt több mint 200 millió forintot osztott szét Magyarországon pályázati úton.

Most újból pályázatot hirdet, összesen majd 50 000 euróval (cca. 18 millió forinttal) kívánják segíteni az élelmezés terén előremutató, hazai projekteket. 

Az étkezés életünk egyik nélkülözhetetlen alapeleme és fontos tere a szociális érintkezésnek is. Keretet ad a családi vagy munkahelyi együttlétnek, az asztal körül megoszthatjuk egymással gondolatainkat, örömünket, s mindez az összetartozás élményét erősíti. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy legalább az alapvető élelmiszerekből senki se szenvedjen hiányt, de éppúgy fontos az is, hogy a helyes táplálkozás alapelveivel mind többen legyenek tisztában.

A mostani pályázati ciklusban elsősorban a megfelelő élelmezést és az egészséges táplálkozás népszerűsítését célzó projekteket várnak áruházai vonzáskörzetére fókuszálva, hiszen az Alapítványon keresztül elsősorban azok életén szeretnének változtatni, akikkel napi kapcsolatban állnak.

A pályázatok beadási határideje 2022. január 31., a kiírás részletei itt találhatók.