A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának kilencedik fordulójában a vásárlók összesen közel 1,8 millió zsetonnal szavaztak a környezetükben megvalósítandó helyi projektekre.

A vállalat a szavazatok számának függvényében idén is 400, 200, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá országosan összesen 173 pályázat megvalósításához, valamint további 400 ezer forinttal jutalmazta a legkreatívabb kezdeményezést. A Tesco így összesen közel 42 millió forinttal segíti a helyi közösségek számára fontos programok megvalósítását.

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjában a vásárlók döntik el, hogy saját környékükön mely programok megvalósítását támogassa az áruházlánc. A június 14-től július 11-ig tartó szavazási szakaszban többek között terápiás gyümölcsöskertre, kórházsulira, szabadtéri tanterem létesítésére, cserkészfoglalkozásokra, valamint ingyenes lelkisegély-szolgálat üzemeltetésére is voksolhattak a Tesco vásárlói. Az áruházakban található gyűjtőkbe összesen közel 1,8 millió zsetont dobtak be, a legtöbb szavazatot pedig Győrben, a Szigethy Attila úti Tesco szupermarketben adták le.

A zsetonok száma alapján a vállalat közel 42 millió forintos támogatást oszt szét 173 pályázó szervezet között, külön is díjazva a Fatima Ház Alapítvány jótékonysági várépítés kezdeményezését annak kreativitásáért és innovatív megközelítéséért. A szervezet a szegedi Dóm téren önkéntesek segítségével tojástartókból építi fel a helyi vár makettjét, melynek alkotóelemeit az érdeklődők megvehetik, hogy az így befolyt pénzzel hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatásához járuljanak hozzá. Országszerte a legtöbb szavazatot a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének Érezz velük elnevezésű pályázata kapta, amelynek célja, hogy a járványidőszak alatti bezártságból játékos vetélkedővel, kézműves foglakozással és városnéző kisvonatozással mozdítsa ki a tagokat egy aktívabb élet felé.

„A Tescónál szeretnénk minél többet visszaadni azoknak a közösségeknek, ahol vásárlóink és munkatársaink élnek, ezért is támogatjuk elkötelezetten a helyi jó ügyeket. Az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programmal azokat a helyi szervezeteket segítjük, amelyek jellemzően korlátozott anyagi erőforrásokkal rendelkeznek a környéken élők számára fontos fejlesztő projektek megvalósításához. Az eddigi nyolc fordulóban a vásárlók csaknem 20 millió szavazatot adtak le több mint 1000 pályázatra, a közösségek pedig 280 millió forint támogatást nyertek kezdeményezéseik kivitelezésére. Tapasztalataink szerint a szervezeteknek akár már százezer forintos támogatás is hatalmas előrelépést jelenthet terveik megvalósításában, ezért minden közösséget arra biztatunk, hogy pályázzon kezdeményezésével akár több alkalommal is” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs igazgatója.

A kilencedik fordulóban 59 körzetből érkeztek az oktatást, képesség-fejlesztést támogató, egészséges életmódra ösztönző, környezetvédő és -szépítő, valamint COVID egészségügyi kezdeményezések kategóriában pályázatok, melyek közül az Effekteam Egyesület független szakértői választották ki azokat, amelyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. Körzetenként a legtöbb szavazatot összegyűjtőket 400 ezer, a második legtöbb zsetonnal rendelkezőket 200 ezer, míg a harmadik helyezetteket 100 ezer forintos támogatással díjazza a Tesco.