A Magyar Vöröskereszt a PENNY Markettel együttműködésben idén először rendezett nagyszabású, tartós élelmiszer- és tisztaságiszer-gyűjtő hétvégét az áruházlánc 125 szupermarketjében. A kétnapos akció keretein belül, december 12-én és 13-án, több mint 30.721 kilogramm adomány gyűlt össze, amelyből a rászoruló családok, valamint a humanitárius szervezet szociális ellátórendszerének és intézményeinek ügyfelei részesülnek.

A Magyar Vöröskereszt munkatársai advent harmadik hétvégéjén két napon át, az ország minden megyéjében várták az adományokat a PENNY Market áruházak kasszáinak közelében elhelyezett adománygyűjtő pontokon. A vásárlókat egy lista is segítette, amelyen az adományozás szempontjából leghasznosabb termékek voltak feltüntetve.

 A kétnapos gyűjtés során a legnagyobb humanitárius szervezet összesen 30.721 kilogramm adományt gyűjtött össze, amelynek a tartós élelmiszerek mellett részét képezi csaknem 1655 kilogramm édesség, valamint további 556 kilogramm tisztító- és tisztálkodószer is. A hétvége alatt országosan 288 vöröskeresztes munkatárs és 576 önkéntes fogadta és rendszerezte a vásárlók által leadott adományokat az áruházakba kihelyezett gyűjtőpontokon.

 Az akció keretében a legtöbb élelmiszert Budapest gyűjtötte (4129 kg), de Békés (4026 kg) valamint Baranya (3307 kg), Bács-Kiskun (2355 kg) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (2227 kg) megyében is átlagon felüli mennyiségű felajánlás érkezett. A gyűjtésben résztvevő üzletek számával átlagolva Vas megyében adakoztak a legtöbbet az emberek (658 kilogrammot).

 „Igazán megható, hogy vásárlóink még ezekben a nehéz időkben is a szívükön viselik azok sorsát, akiknek az alapvető élelmiszerek és tisztítószerek beszerzése is komoly fejtörést okoz különösen az ünnepek alatt. Nagy öröm számomra, hogy vásárlóink adományainak köszönhetően közösen támogathattuk a Magyar Vöröskereszt munkatársainak áldozatos munkáját. Nagyon hálásak vagyunk minden kedves vásárlónknak azért, hogy részt vett ebben az ünnepi adományozási akcióban” – mondott köszönetet Florian Jens Naegele, a PENNY Market Kft. vezérigazgatója. 

 A felhalmozott készletekből a Magyar Vöröskereszt dolgozói élelmiszercsomagokat készítenek, amelyet az egyes megyei és területi szervezetek juttatnak el az adott megyében élő rászorulóknak. A több mint 4000 adománycsomagból egyaránt részesülnek nélkülöző családok és egyedülálló emberek.