Ötödik alkalommal szervezi meg a Lidl Magyarország nagy sikerű, edukációs céllal életre hívott, Egészségesen az iskolapadban! programját. A megmérettetésre idén általános és középiskolások nevezhetnek és izgalmas feladatokban vehetnek részt, míg a legsikeresebbek nagy értékű nyereményekkel gazdagodhatnak. A feladatok összeállításában a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége nyújtott szakmai támogatást. 

A Lidl Magyarország 2015-ben indította útjára az Egészségesen az iskolapadban! elnevezésű kezdeményezését, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek egészséges táplálkozásának fontosságára, egyben megossza az ezzel kapcsolatos ismereteket a szülőkkel. Az öt éves hagyománnyal bíró, edukatív célú program ezúttal a 6-8. osztályos diákokat és a középiskolásokat célozza játékos formában, bevonva a szülőket is.

A 2020. október 5.-30. között zajló versenyen az általános iskolások egy izgalmas, színes online Tudáspróbán vehetnek részt. A vállalat kíváncsi a tápanyagokkal és összetevőkkel, a főzéssel és a konyhai trükkökkel, valamint a tudatos táplálkozással kapcsolatos ismereteikre. Azonban annak sem kell elkeserednie, aki nincs minden információ birtokában, ugyanis az áruházlánc fenntarthatósági oldalán számos információ megtalálható.

Az kisiskolások mellett a középiskolások egy igazán trendi social média kihíváshoz csatlakozhatnak. A Fald a színeket!  aktivitás lényege, hogy a kihíváshoz csatlakozók készítsenek el két egészséges fogást a napi menüjükből, de azt minél színpompásabb formában! A közös szórakozás és a hasznos információk megszerzése mellett értékes nyeremények is várják a fiatalokat.

„Társadalmi felelősségvállalási programunk szerves része az egészséges táplálkozás és az egészségtudatos életmód előmozdítása, támogatása. Fontosnak tartjuk, hogy már egészen fiatal kortól felhívjuk a figyelmet erre, ugyanakkor törekedtünk arra is, hogy mindezt a lehető legkönnyedebb formában tegyük. Célunk, hogy a diákok élvezettel, játékosan bővíthessék ismereteiket és hozzájáruljunk ahhoz, hogy felelősen gondolkodó, tudatos felnőttekké váljanak.” – emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.