A januárban bejelentett bérfejlesztésen túl április 1-től újabb jelentős béremelést hajtott végre az Auchan Retail Magyarország.

Az 1150 vezető és beosztott munkavállalót érintő, átlagosan 9 százalékos bérnövekedéssel 2 milliárd forintra nő az áruházlánc új javadalmazási rendszerébe 2019 folyamán befektetett összeg. A vállalat bérpolitikájának a szakmai teljesítmény elismerése mellett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása továbbra is fontos eleme.

Az év eleji béremelést követően 2019 tavaszán több mint ezer munkavállaló bére újra jelentős mértékben emelkedik az Auchan Retail Magyarországnál. A most bejelentett fizetésemelés sokak esetében előléptetéssel is járt, mellyel áruházi és irodai munkatársak, valamint vezetők szakmai teljesítményét egyaránt elismerték. Az átlagosan 9 százalékos, összességében a 325 millió forintot elérő mostani béremelés a munkavállalók 16 százalékát érinti, és az év elején bejelentett 1,7 milliárd forintos bérfejlesztést 2 milliárd forintra egészíti ki.
Ebben az évben a béren kívüli juttatások körét is bővítette az áruházlánc, így 2019. január 1-től minden teljes munkaidős Auchan-munkavállaló éves szinten bruttó 91 ezer forint béren kívüli juttatásban részesül, ami átfogó élet- és balesetbiztosítással, egészségügyi szolgáltatásokkal, így például rendszeres szűrővizsgálatokkal, valamint 5 százalékos vásárlói kedvezménnyel egészül ki. A hazai kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon a vállalat részvényesi programot is kínál minden munkavállalójának, amely további bérkiegészítést tesz lehetővé a gazdasági eredmények függvényében.
Az Auchan humánerőforrás politikájának célja, hogy hosszú távon stabil hátteret biztosítson a munkatársainak, ezért az anyagi elismerés mellett 2019. nyarán elégedettségi felmérést végez dolgozói körében. A vállalatról és a vezetőkről szóló anonim véleménynyilvánítás kiértékelését követően áruházakra bontott, valamint vállalati szintű fejlesztési programokat indítanak a tapasztalatok beépítésére.
Az áruházlánc emellett nagy hangsúlyt fektet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. 2018-ban például már ötödik alkalommal nyerték el a Fogyatékosságbarát Munkahely elismerést. A mostanra stabilan 400 fő körüli MMK-s munkavállaló beilleszkedését a többi kolléga számára szervezett érzékenyítő programokkal segítik, emellett a közelmúltban speciális workshopot tartottak saját munkatársaik, valamint más nagyvállalatok és a Budapesti Szakképzési Centrum képviselői számára.