Idén ismét MagyarBrands díjat kapott a COOP Üzletlánc, amely Magyarország egyik legnagyobb hazai tulajdonú kereskedelmi szereplőjeként már nem először érdemli ki ezt a rangos elismerést.

Újra a MagyarBrands díjasok exkluzív táborát erősíti a COOP üzletlánc, amely az idei évben is elnyerte a hazai márkák egyik legrangosabb elismerését. A MagyarBrands Szakértői Bizottsága azon sikeres magyar márkákat rangsorolta, amelyek méltóképpen képviselhetik a hazai vállalkozásokat, számszerűsíthető kritériumok és a GfK Hungária Piackutató Intézet országos fogyasztói kutatása alapján. Ennek keretében már ötödik alkalommal kerül sor a COOP üzletlánc díjazására Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában.

A díj nagyon jóleső érzés, a munkánk visszaigazolása, ugyanakkor komoly felelősséget is jelent - mondta el az elismerés kapcsán Pekó László. A CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke hozzátette: azzal, hogy a COOP üzletlánc újra és újra elnyeri a megtisztelő címet, tudhatjuk, hogy munkánk színvonala folyamatosan jó, de azt is, hogy nem adhatjuk alább. Az ország szinte összes településén jelen lévő hazai élelmiszerláncként, napi másfélmillió vásárlónkért és közel 32 ezer munkatársunkért vagyunk felelősek. Ennek fényében ragyog igazán szépen ez az elismerés, amely nem elbizakodottá tesz, hanem éppen ellenkezőleg: további munkára sarkall minket – tette hozzá Pekó László az Operett Színházban tartott MagyarBrands Gála alkalmával.

Gratulálunk a COOP-nak, mert egy rendkívül komoly versenyben, nemzetközi versenytársakkal teletűzdelt piacon sikeres márkát építenek. A szakértő bizottság döntésében a legfőbb szerepet az játszotta, hogy a tisztán magyar tulajdonú üzletlánc épít a saját tradícióira, és kiváló szolgáltatást nyújt az országszerte megtalálható közel 3000 üzletében – monda Káli György, a MagyarBrands kommunikációs vezetője.