A magyarok a pandémia második és harmadik hulláma alatt is rendszeresen vásároltak háztartási gépeket, tízből négyen viszont csupán ötven- és kétszázezer forint között adtak ki új termékekre – derült ki egy friss kutatásból. A felmérésben részt vevők több mint felének továbbra is az ár a legfontosabb a gépvásárlásnál, víz- és energiatakarékossági szempontokat csak 20 százalék vesz figyelembe.

Nem ördögtől való a feltételezés, hogy a pandémia alatt egy mosogatógépet vagy egy porszívót akár három-négyszer akkora terhelésnek is kitehettünk, a Gorenje országos kutatása[1] azonban rácáfol erre: a felmérés szerint a résztvevők közül tízből heten a megnövekedett home office ellenére is ugyanannyit mosogattak és porszívóztak, és mindössze 6 százalék válaszolta, hogy sokkal többet, 14 százalék pedig, hogy valamivel többet járatta a gépeket a vírus második és harmadik hulláma alatt.

Még mindig az ár a legfontosabb

Ha nem is használtuk többet a gépeket, a magyarországi háztartásokban jellemzően nincsenek túl jó állapotban az eszközök: a hűtők, fagyasztók, mosógépek és az elektromos tűzhelyek 43 százaléka nyolc évnél idősebb, ráadásul ezek a készülékek felelősek az összes fogyasztás háromnegyedéért[2]. Ennek ellenére a kitöltők több mint felének (56 százalék) továbbra is az ár a legmeghatározóbb döntési szempont vásárláskor, mindössze 20 százalék vallotta, hogy csak olyan terméket vásárol, ami több vizet és energiát takarít meg, a kiterjesztett garancia pedig csak 6 százalék számára elengedhetetlen. Pedig Simon Anikó szerint a jövőben mindenképpen felértékelődnek majd a készülékekhez kapcsolódó szolgáltatások, terméktámogatási megoldások. A Gorenje marketingigazgatója úgy véli, kiemelten fontos lesz a vásárlói tudatosságunk növelése, hogy egy-egy új készülék megvásárlásánál az is számítson, hogy az adott készülék mennyire javítható, illetve, hogy milyen terméktámogatás jár hozzá.

Ötvenezer volt a lélektani határ

A kevesebb vásárláshoz a felmérésben részt vevők szerint kevesebb költés is társult: a válaszadók 24 százaléka száz- és kétszázezer forint között, 21 százalékuk ötven- és százezer között, 37 százalék pedig csupán maximum ötvenezer forintot költött gépekre az elmúlt évben, országos szinten ugyanakkor tartós elektromos háztartási cikkekre mégis közel 72 milliárdot (1,5 százalékkal többet, mint 2020 ugyanezen időszakában), míg elektromos háztartási kisgépekre 54 milliárdot[3] (12 százalékkal többet, mint 2020 ugyanezen időszakában) költöttek idén a magyarok.

Nem tudni, mekkora lesz az év végi dömping

Simon Anikó szerint a vírushelyzet mellett az európai háztartásigép-piacon uralkodó chiphiány is hatással lehet a karácsonyi dömpingre, bár kérdés az is, hogy mekkora lesz idén a vásárlási hajlandóság. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a karácsony előtti hetekben az ajándékoknak is beillő nagy- és kisgépek forgalma ilyenkor jóval magasabb, mint az év korábbi részében. A tavalyi év utolsó negyedévében például a magyar vásárlók közel 54 milliárdot, vagyis napi átlagban 149 millió forintot költöttek tartós elektromos háztartási gépekre, míg elektromos háztartási kisgépre közel 32 milliárd, azaz napi átlagban 87 millió forint ment el[4].

 

 

 

[1] Az online reprezentatív kutatást 500 fős mintán végezték, amely nem, életkor, iskolai végzettség és lakóhely alapján reprezentálja a vizsgált sokaságot. Az adatfelvétel 2021. október 25. – november 3. között történt.

[2] https://www.applia.hu/co2-tanulmanyok/

[3] https://www.ksh.hu/stadat_files/bel/hu/bel0017.html

[4] https://www.ksh.hu/stadat_files/bel/hu/bel0017.html