A Brexit okozta bizonytalanság kontinensszerte éreztette hatását a kiskereskedelemben is, ennek dacára Európában 3,4%-kal bővült a kiskereskedelem forgalma 2019 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest.

Magyarországon ennek  több mint kétszerese volt a bővülés mértéke: 7,7%, amivel a hazai kiskereskedelem forgalma ezüstérmes a kontinensen.  Európában továbbra is Törökország vezet: 19,2%-kal nőtt, regisztrálta a Nielsen „Growth Reporter” című, negyedévenkénti európai elemzése.

 

Az európai gazdaság a lassulás jeleit mutatja, mely a gyenge gazdasági kilátásokból és a Brexit körüli bizonytalanságból ered, és a következő félévre várhatóan tartós trendnek bizonyul. Ennek dacára a második negyedévben nominálisan 3,4 százalékkal bővült a kontinens, Magyarország pedig kifejezetten lendületben van 7,7%-os bővüléssel.  A hazai élelmiszereket, háztartási vegyi árukat és kozmetikumok piacát érintő átlagos árszínvonal-növekedés hatása a vizsgált időszakban 5,6 százalékon állt, míg Európában ez az érték 2,9% volt. A Nielsen által mért kiskereskedelem Európában regisztrált 0,5%-os mennyiségi növekedése (Magyarországon ez a mutató 2,1%) a húsvéti szezonnak tulajdonítható, átmeneti bővülés, éves szinten volumenben stagnál a piac.

 A hazai élelmiszerpiac, tovább gyorsulva az előző év végi 5% alatti teljesítmény után, értékben 8,1 százalékkal bővült. A vegyi áruk piaca, alulmúlva a korábbi stabil trendet, 5,8%-os növekedési ütemet tudhatott magáénak a második negyedévben.

 „Továbbra is kitart a napi fogyasztási cikkek piacának erős dinamikája, a szektor kiemelkedően teljesít. Ha nem számítjuk a kiugró infláció miatt magas török adatot, listavezetők vagyunk európai összevetésben.” – mondta Kovács Gergely, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. „A növekvő áraktól való félelem szignifikánsan erőteljesebb a vásárlók körében, mint akárcsak egy évvel ezelőtt, a piaci trendekben ugyanakkor ennek nem érződik a hatása. Az első féléves FMCG-növekedés szinte megegyezik a 2018-as adattal, a különbség az idei kisebb volumen- és nagyobb árszínvonalnövekedés-hatásban látható. ”

 Az európai kontinens huszonegy vizsgált országának mindegyikénél bővülést regisztrált a Nielsen. A legnagyobb arányú növekedést, a korábbi negyedévi adatokhoz hasonlóan, az utolsó negyedévben ismét Törökországban mérték (+19,4%), őt követi Magyarország (+7,7%) és Lengyelország (+7,1%). A lista további alakulása: Csehország (+6,6%), Szlovákia (+4,6%) és Portugália (+4,2%). A lista végén sereghajtókként Finnország (0,3%), Svájc (0,7%), Egyesült Királyság (0,7%) és Belgium (1,0%) áll.

 

A kiskereskedelem értékbeli növekedési üteme néhány európai országban 2019 második negyedéve 2018 második negyedévéhez viszonyítva, százalékban

 

 

Értékbeli változás

Árszínvonal változás

Mennyiségi változás

Európai átlag

3,4

2,9

0,5

Finnország

0,3

0,4

-0,1

Svájc

0,7

0,5

0,2

Egyesült Királyság

0,7

1,2

-0,4

Norvégia

1,0

1,4

-0,5

Belgium

1,0

0,8

0,2

Írország

1,1

1,4

-0,3

Franciaország

1,3

2,0

-0,7

Dánia

1,5

1,3

0,3

Spanyolország

2,3

1,8

0,5

Németország

2,4

1,4

1,0

Görögország

2,8

-0,2

3,0

Svédország

3,2

2,1

1,1

Hollandia

3,3

3,6

-0,2

Ausztria

3,6

2,2

1,4

Olaszország

4,0

0,7

3,3

Portugália

4,2

2,2

2,0

Szlovákia

4,6

3,0

1,6

Csehország

6,6

3,0

3,6

Lengyelország

7,1

2,5

4,6

Magyarország

7,7

5,6

2,1

Törökország

19,4

24,9

-5,4