A Metsä Tissue Hungary Kft. csapata nyerte idén a Coop Rallyt, amelynek záró díjátadójára csütörtökön került sor Siófokon.

A szakmai rendezvény ebben az évben Magyarország dunántúli tájain látogatott meg 5 élelmiszeripari szereplőt, egy papíripari üzemet és két COOP üzletet, amelyek hosszú távú partnerségben dolgoznak a COOP Gazdasági Csoporttal. Az idén 13. alkalommal megrendezett, a magyar élelmiszer-feldolgozást a középpontba állító Coop Rally mára egy valódi brand-dé, a hazai termékek, a magyar minőség legnagyobb országos ünnepévé vált.

Az idei, immáron 13. alkalommal megrendezett Coop Rallyt a papíripari termékeket gyártó és forgalmazó Metsä Tissue Hungary Kft. nyerte, míg az Agrárminisztérium különdíját az idei verseny induló állomásaként is résztvevő Gyermelyi Zrt. kapta meg. A rendezvény alkalmával a több mint 300 résztvevő nyolc állomást látogatott meg, mintegy 750 kilométert megtéve a Dunántúlon. A mára már hagyományossá vált rendezvényen élelmiszer-feldolgozó cégeket mutatnak be a résztvevőknek azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a hazai élelmiszer-előállítás értékeire, és a magyar termékek vásárlásának fontosságára.

Az idei Coop Rally során a résztvevők többféle üzemet, így például tésztagyárat, vágóhidat, épülő papíripari üzemet, borászatot, valamint két COOP üzletet kerestek fel. A rendezvény ismételten lehetőséget biztosított az üzemlátogatásokra is, így a résztvevők megismerkedhettek az egyes helyszíneken az élelmiszer-előállítás folyamatával, az üzemek mindennapi munkájával is. Az eseményt – ahogy minden évben – részvételével támogatta az Agrárminisztérium is, Nagy István tárcavezető pedig vállalta a rendezvény fővédnöki szerepét.

A kétnapos verseny záróeseményén az eddig elért eredményeket méltatta Pekó László. A CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke beszédében elmondta: azt követően, hogy több mint egy évtizede elhatározták, hogy a Coop Rally segítségével a magyar termékeket állítják az érdeklődés középpontjába, az évről évre megrendezett esemény mára elérte hatását. „A Coop Rally egy márka, egy brand lett, és elértük a kezdetekkor magunk elé kitűzött célokat” – fogalmazott.

Az Igazgatóság elnöke ezt követően köszönetet mondott a résztvevőknek, a szervezőknek, valamint a média képviselőinek, amiért a maguk eszközeivel támogatják a szervezők célkitűzéseit, és a magyar termékek fontosságára hívják fel a figyelmet. Elismeréssel szólt a verseny állomásaiként szolgáló cégek vendéglátásáról is. Pekó László külön megköszönte a kezdetek óta szervezőként együttműködő SKY Csoportnak a rendezvény ismételten sikeres és balesetmentes lebonyolítását. A CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke hozzátette: a résztvevők és a COOP Gazdasági Csoport hosszú évekre, esetenként évtizedekre visszatekintő munkája a legjobb bizonyítéka annak, hogy kölcsönösen kedvező kereskedelmi kapcsolatok eredményre vezetnek.

A Coop Rally azt a célt tűzte ki maga elé, hogy hírét viszi a kiváló magyar termékeknek, a minőségi, hazai élelmiszerek jelentette értékeknek – mondta el a záróeseményen Bognár Lajos. Az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára kifejtette: mára a magyar élelmiszerek a megbízhatóságot, a minőséget jelentik. Olyan termékek, amelyeket mindig biztonsággal fogyaszthatunk, és amelyekre mindig büszkék lehetünk. A szaktárca, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), mint a legnépszerűbb, leginkább megbízhatónak tartott intézmény azon őrködik, hogy ez a jövőben is fennmaradjon – tette hozzá.

Az eseményen elhangzott: a magyar termékek népszerűsége, a vásárlói tudatosság sokat javult az elmúlt időszakban, ám sok még a teendő ezen a téren. Éppen ezért a kereskedelmi lánc jövőre is folytatja azt a munkát, amelyet a Coop Rally révén több mint egy évtizede megkezdett, és 2019-ben az ország keleti felén rendezik meg a szakmai programot.

A Coop Rallyt a COOP üzletlánc 2006-ban rendezte meg első alkalommal. A ma is teljes egészében magyar tulajdonú kereskedelmi lánc hiánypótló és egyedülálló rendezvénysorozata korábban Magyar Termék Nagydíjat is nyert, és mára száznál is több beszállítója támogatását tudhatja maga mögött.