Ünnepélyes keretek között adták át Budapesten a 250 ezredik Széchenyi Kártyát és az első 100 milliós Széchenyi Kártya igénylésért járó emlékkártyát a KAVOSZ Zrt. és a Program fennállásának 15. jubileumi évében.

 

A hazai mikro- és kisvállalati ügyfélkör finanszírozási nehézségeinek megoldására Demján Sándor 2000-ben javasolta Orbán Viktor akkori Miniszterelnök részére (az akkori gazdasági miniszter Matolcsy György támogatása mellett) egy államilag támogatott kedvezményes feltételrendszerű, tárgyi biztosíték nélküli folyószámlahitel bevezetését.

A Kormányzat felkarolta a kisvállalkozások finanszírozásának újszerű megoldását és meghirdették a Széchenyi Kártya Programot.  A Program megvalósítására egyúttal felkérték a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségét (VOSZ), mely szervezetek a Program működtetésére és koordinálására létrehozták a KAVOSZ Zrt-t.

15 év telt el azóta. A Program keretében összesen 1 841 milliárd forint hitelösszeg került kihelyezésre, 258 ezer létrejött hitelszerződéshez kapcsolódóan.

Ez azt jelenti, hogy ez idő alatt a hazai vállalkozások 343 ezer hiteligénylést nyújtottak be (az idei év végére a beadott kérelmek száma várhatóan eléri a 350 ezret), melyek 84%-a vidéki és 16%-a budapesti vállalkozások általi igénylés.

A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel maximális hitelösszege kezdetben 1 millió forint volt. A hitelkeret az elmúlt 15 évben többször emelkedett - 2003-ban 5 millió, 2004-ben 10 millió, 2006-ban 25 millió, 2015-ben 50 millió, és most, 2017 őszén 100 millió forintra - mindig a vállalkozók igényeket kiszolgálva.

A zártkörű rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök úr jelentette be a Széchenyi Kártya Program valamennyi hiteltípusában a felvehető maximális hitelkeret 100 millió forintra történő emelését. A Kormányzat az emelt összegű hitelügyletekre is biztosítja az eddigi mértékű kamat-és kezességi díjtámogatást (egyedüli kivétel az idei évben létrejött 50 millió forint feletti Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, ahol kezességi díjtámogatás egyelőre még nem kapcsolódik az emelt összegű hitelszerződésekhez.)

A Széchenyi Kártya Program hat hiteltípusból áll, ezáltal a kis- és középvállalkozások mindennemű pénzügyi problémájára megoldást tud kínálni.

A KAVOSZ Zrt. és a Kormányzat a Program valamennyi konstrukciójában igyekszik azonnal reagálni a piaci körülményekre. Erre kiemelendő példa a kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett gazdák támogatása (legutóbb fagy- és jégkár sújtotta agrárvállalkozások), akik az Agrár Széchenyi Kártya keretében költségmentes hitelt kaphattak.

A Program vállalkozások tömegét éri el sikeresen. Jelenleg havonta átlag 17 milliárd forint hitel kerül kihelyezésre, hetente 300 hitelszerződés jön létre, óránként 100 millió forint összegű hitelhez segítik a vállalkozásokat.

A Széchenyi Kártya Programban valamennyi résztvevő szervezet a közös munkát, a vállalkozók fejlődését tartja szem előtt, ennek köszönhető a töretlen együttműködés, hogy a piaci igények felmerülésekor gyorsan és hatékonyan megvalósíthatóak különböző támogatási programok.

Ennek az együttműködésnek a keretein belül és a kölcsönös megbecsülés jegyében számos Széchenyi Kártya Programban résztvevő vállalkozót jelképes elismerésben részesített Orbán Viktor miniszterelnök úr, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója és a partner bankok (Budapest Bank, az ERSTE Bank, a Gránit Bank, az MKB Bank, az OTP Bank, a Raiffeisen Bank, a Sberbank, a Takarékbank és az Unicredit Bank) első számú vezetői.

Az eredmények méltó megünneplésében részt vett továbbá az MNB Elnöke, a nemzeti fejlesztési miniszter, a nemzetgazdasági miniszter, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, valamint a vállalkozók hitelhez jutását készfizető kezességvállalással segítő garantőr intézmények vezetői is.