2018 júliusában a mezőgazdasági termelői árak 1,2%-kal nőttek az előző év azonos időszakához képest, amit a növényi termékek árának 4,5%-os növekedése, valamint az élő állatok és állati termékek árának 4,0%-os csökkenése eredményezett.

2018 júliusában 2017 júliusához képest: a gabonafélék ára 13%-kal emelkedett, ezen belül a búza ára 7,9, a kukoricáé 16%-kal. A gyümölcsök ára 22%-kal visszaesett. A meggyfélék és a szilva ára 51, illetve 42%-kal csökkent, az őszibaracké pedig 34%-kal nőtt. A zöldségfélék ára 12, a burgonyáé 45%-kal lett magasabb.

Az élő állatok ára 5,5, az állati termékeké 0,6%-kal csökkent. A vágósertés ára 13%-kal volt alacsonyabb.

2018 január–júliusában az előző év azonos időszakához viszonyítva: a mezőgazdasági termelői árak 0,3%-kal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 1,7%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 2,0%-kal mérséklődött. A zöldségfélék ára 2,7%-kal volt több, a gyümölcsöké 7,6%-kal volt kevesebb.

A vágósertés ára 13%-kal csökkent. A felvásárlási ár azonban – január óta emelkedő tendenciát mutat, a kilogrammonkénti 342 forintról 375 forintra – nőtt. 

A tej ára 2,4, a tojás ára 11%-kal lett magasabb.