Folytatódik az Európai Friss Kalandok, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Interfel francia zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet közös kampánya, amely elsősorban a gyermekes családokat ösztönzi a zöldség- és gyümölcsfogyasztásra - mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke sajtótájékoztatón, Budapesten.

    A tavaly indult hároméves program keretében az idén is megrendezik az Európai Friss Kalandok országos roadshow-t a kampány kabalafiguráival, Fruttival és Veggivel, emellett áruházlánci kóstoltatásokat szerveznek a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelése érdekében - fejtette ki a NAK elnöke.
    Emlékeztetett, hogy állami program keretében jelenleg az iskolák négyötödében kapnak a gyerekek friss zöldséget és gyümölcsöt napi szinten, ez néhány éve még alig érte el a közintézmények 50 százalékát. A program kiterjesztése nemcsak egészségvédelmi szempontok miatt lenne szüksége, hanem az a magyar gazdáknak termelésbővítésre adna lehetőséget - jegyezte meg.

    Turcsán Tünde, a GfK kereskedelmi igazgatója ismertette, hogy a gyümölcsök forgalma tavaly 120 milliárd forintot tett ki, az azt megelőző évben pedig 117 milliárd volt, a zöldségeké 2018-ban 227 milliárd forint, 2017-ben 220 milliárd forint.
    Rámutatott, hogy a gyümölcsök és zöldségek vásárlási intenzitása hosszú távon növekvő trendet mutat. A nyugdíjasok vásárolnak leginkább belőlük, de a gyermekes családok körében is intenzívebb a fogyasztás a korábbi évekhez képest. Ezzel párhuzamosan az is megfigyelhető, hogy az élelmiszer vásárlásánál egyre fontosabb mérlegelési szempont, hogy egészséges termékeket fogyasszanak, így a zöldségek és gyümölcsök még inkább előtérbe kerülnek. 

    Kitért arra is, hogy az elmúlt években a diszkont áruházak kiemelkedő fontosságúvá váltak a zöldség- és gyümölcsvásárlás helyszíne szempontjából, és a magyar vásárlók számára egyre fontosabb az, hogy hazai terméket tudjanak fogyasztani.
    A helyszínen kiadott közlemény szerint az Európai Friss Kalandok elnevezésű hároméves, 2018-2020 közötti edukációs kampány főként a gyermekeket és a gyermekes családokat ösztönzi a friss zöldség és gyümölcs fogyasztására. Az 5 millió euró költségvetésű program finanszírozását az Európai Unió (EU) 80 százalékban vállalja, az agrárgazdasági kamara 1,2 millió euró támogatásban részesül. 

 

mti