Számos új termékkel készül az ALDI a grillszezonra, és az italok terén is folyamatosan bővül a kínálat.

Az ALDI elkötelezett aziránt, hogy vásárlóinak mindig magas minőségű termékeket kínáljon a lehető legkedvezőbb áron. Nincs ez másképp a grilltermékek esetében sem, hiszen a vállalat itt is arra törekszik, hogy vásárlói évszaktól függetlenül megtalálják áruházaiban a grillezéshez vagy kerti sütéshez szükséges termékeket, alapanyagokat és eszközöket. A müncheni fehér és a nürnbergi kolbász például egész évben elérhető az ALDI kínálatában, a New Lifestyle termékcsalád részeként a nürnbergi ráadásul csökkentett zsírtartalmú változatban is kapható. Főszezonban pedig a különböző – például sajtos, chilis, fokhagymás – ízű grillkolbászok mellett natúr, illetve borsos steak, továbbá hamburgerpogácsa is elérhető. Sertéshúsból is többfélét kínál az ALDI, például marinádozott sertéskarajt és tarját – mindkettő zöldfűszeres és magyaros változatban is választható. A szárnyasok kedvelői akciósan majd csirkemell, csirkecomb és csirkeszárny, illetve saslik közül is választhatnak, de annak sem kell lemondania a grillezés örömeiről, aki húsmentes életmódot folytat. Az ALDI kínálatában ugyanis grillsajt készítmények is megtalálhatók, amelyek a szezonban kiegészülnek a camembert változattal, de kapható halloumi sajt is, valamint akciós ajánlatként megjelennek ismert márkatermékek is.  A halas ételek kedvelői pedig grill lazacot, illetve pisztrángot és pontyot is választhatnak az ALDI üzletekben.

A zöldséges pultról a vásárlók bármikor válogathatnak friss zöldséget salátákhoz vagy akár grillezéshez is. Az áruházlánc kínálatában a szezonális zöldség-gyümölcs kínálat magyar termelőktől származik, így hazai paradicsom, cukkini, padlizsán, paprika, gomba, spárga, csemegekukorica, júliustól sárga- és görögdinnye, barack, málna, ribizli, feketeszeder és bogyós gyümölcsök kaphatók. Az idei szezon újdonságaként snackparadicsom, mag nélküli dinnye, mini dinnye, valamint palermo paprika is megjelenik, amelyek mind hazai beszállítóktól érkeznek az áruházlánc polcaira.

A grillen készült ételeket az Azon melegében látványpékségek termékei tehetik teljessé, hiszen zsömle, többféle bagett, teljes kiőrlésű purpur búzából készült vekni vagy éppen pita is kapható lesz. Az ALDI persze gondol a gluténérzékenyekre is, akik számára speciális pékáruk széles választékát nyújtja. Az áruházláncba betérők továbbá gazdag szószkínálatból – például a BBQ sajátmárkás ínyenc szószok közül – választhatnak, de hétről hétre számos különböző eszközt és kiegészítőt is vásárolhatnak.

Az ALDI tapasztalata szerint a magyar vásárlók előnyben részesítik a hagyományos magyar ízvilágot, így a fokhagymás, borsos-csípős és paprikás termékeket, de az áruházlánc törekszik arra, hogy új – például chilis, édes-chilis, BBQ – ízekkel és a szomszédos országokban közkedvelt termékekkel – mint az ajvár – is megismertesse az újdonságokra nyitott fogyasztókat. Az utóbbi évekre egyre jellemzőbb trend, hogy a fogyasztók a grilltermékek esetében is a magas minőségű – például kolbászok esetében magasabb hústartalmú – termékeket keresik.  

A vásárlók nem csupán az üzletekben, hanem a nyári zenei fesztiválokon is találkozhatnak az ALDI kiváló grilltermékeivel, hiszen idén öt nagyrendezvényen - a Gyerekszigeten, a Telekom VOLT Fesztiválon, a Balaton Soundon, a Sziget Fesztiválon és most először a szegedi SZIN Fesztiválon - vesz részt az ALDI és ahol GRILL ZÓNÁKBAN a kilátogatók az alábbi grillételek közül választhatnak: marinádozott sertéstarja, sertéskaraj, csirke felső-combfilé és csirkemellfilé, grill saslik és burger, lazac, illetve berni virsli, grillkolbász és grillsajtkészítmény.

 

Az ALDI 2018-ban új borbeszerzési stratégiát vezetett be, amelynek fókuszában a legismertebb és a vásárlók által legkeresettebb magyar borászatok termékei állnak. Az ALDI polcain egyre több az exkluzív, neves termelők által, kizárólag az áruházlánc számára palackozott bor. A borok esetében is érvényesül a diszkont filozófia egyik alappillére, vagyis az ALDI kiváló minőségű termékeket kínál folyamatosan alacsony áron, így vásárlói számára több előnyt nyújt. Idén 7 új exkluzív bortételt vezetett be eddig az ALDI, de a számuk folyamatosan növekszik, és míg télen a vörös, nyáron a rozé és a fehér fajták dominálnak. A nyári kínálatban található kétféle szekszárdi Mészáros Suttogó, fehér és rozé Kristinus, Vylyan Cabernet Sauvignon és Vylyan Zweigelt Syrah házasítás, Premium Danubiana Irsai Olivér és Laposa Prizma fehér.

Az áruházlánc a borok terén is ügyel arra, hogy kiváló ár-érték arányú termékeket kínáljon vásárlóinak, és tapasztalatai alapján a 799 forintba kerülő borok a legnépszerűbbek. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a vásárlók itt is a prémium minőséget keresik. Az áruházlánc tapasztalatai alapán nyáron egyértelműen a könnyebb borok (Irsai Olivér, cserszegi fűszeres, rozék) forgalma erősödik, de a vásárlók a grillezéshez gyakran választanak vörösborokat is. A szezonban egyébként erősödik az ásványvizek és az üdítők értékesítése is, különösen a citromos és citrusos, piros gyümölcsös ízek népszerűek. A sörök iránt megnövekedett igényekre válaszul az ALDI összesen 6 új terméket vezet be a nyár folyamán, amelyek között többféle radler, alkoholmentes radler, IPA és pilsner is megtalálható.