www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Kardeván: nincs szennyezett spanyol zöldség Magyarországon

Magyarországon jelenleg nincs szennyezett spanyol zöldség, minden eddigi vizsgálat negatív volt - jelentette ki Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára kedden Debrecenben.

Jelenleg 154 minta van a laboratóriumokban, felét már megvizsgálták, s valamennyi eredmény negatív - tette hozzá az európai uniós agrárminiszterek informális tanácskozását követő rendkívüli tájékoztatóján.

Kardeván Endre szerint rendkívül fontos a fogyasztók bizalmának a visszanyerése, s annak tudatosítása, hogy a Magyarországon termesztett uborka nyugodtan fogyasztható.

A jelenleg elsősorban Németországot érintő fertőzés kapcsán fontosnak nevezte, hogy kiderítsék: honnan származik a baktérium, mert ezt még mindig nem tudják pontosan - tette hozzá.


Az államtitkár szerint Magyarországra kevés uborka érkezett Spanyolországból, mindössze 1-2 mázsányi tétel jutott el a fővárosba, illetve Békés megyébe.

A mintavétel mindkét esetben negatív volt, de a szállítmányt megsemmisítették - fűzte hozzá.

Kardeván Endre megnyugtatásul közölte: minden áru származása visszavezethető, vagyis az az uborka, amelyikre az van írva, hogy magyar, az bizonyosan magyar. Ha nem tudják ellenőrizni valamelyik termék származását, azt azonnal megsemmisítik - jegyezte meg.

Az ellenőrzés európai szinten jól működik, de nem állítjuk, hogy tökéletes, mindig van mit javítani - válaszolta újságírói kérdésre az államtitkár.

Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy az agrárminiszterek debreceni informális találkozóján részletesen áttekintették a helyzetet, nem alakult ki németellenes hangulat, a tanács tagjai szerint "Németország jól kezelte a kérdést, úgy jártak el, ahogyan kell".

Kardeván Endre szavai szerint jelenleg spanyol zöldség nem jön Magyarországra.

Hazánkban egyébként 45-50 ezer tonna uborkát termesztenek évente, az import mindössze 10 ezer tonna, ami főként télen érkezik az országba - hangzott el a rendkívüli sajtótájékoztatón.

Kapcsolódó cikkeink

Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Tömeges elbocsátás jöhet Magyarországon | A jövőben csak ezekben a boltokban lehetne cigit kapni | 4 ezer tonna szaloncukor fogy Magyarországon | 20 éves a BURGER KING Magyarországon | November elején nyílik az első tesztáruház Magyarországon | A zöldség is legyen alapvető élelmiszer! | A diszkontoknak nincs megállás: új boltokat nyitnak Magyarországon | Többszörös haszon a zöldségeken az élelmiszerláncoknál? | Moszkva feloldotta a zöldségtilalmat | Ólomszennyezett arcpakolást talált a fogyasztóvédelmi hatóság | Uniós reklámkampány a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növeléséért | Kiemelt nyári ellenőrzés zöldség-gyümölcs fronton | ÉFOSZ: Magyarországon nincs fogalomban egészségre káros élelmiszer | Zöldségtermelő bázis épül Kalocsán kínai vállalat befektetésével | A kormány szabályozza a fagylalt hőmérsékletét | Promóciós kampány a dinnyeárusításért | GFK-A zöldség és a gyümölcs a legkedveltebb élelmiszerek között | Az Európai Édesipari Szövetség éves közgyűlése Magyarországon | Cora Spanyol Hetek Ünnepélyes Megnyitó | Összeomlás szélén az uniós zöldségpiac | Orosz zöldségimport-stop | Járvány - "Biztonságos a magyar zöldség" | Triplájára nőhet a biotermelés Magyarországon | Figyelő: méreganyaggal szennyezett liszt és péksütemények az üzletekben | Nincs AMC-támogatás: kevesebb magyar cég állít ki az Anugán | Tesco: 700 új munkahely Magyarországon | A kávézás új élményét nyújtja az ALDI Magyarországon | Ilyet is rég láttunk: nincs elég almánk | Az ALDI megnyitotta 75. üzletét Magyarországon | Milliárdokat költünk húsvéti sonkára | Hazai alapanyagból, Magyarországon készül a Borsodi | Egymillió tonnával több zöldséget és gyümölcsöt termelnének | Nincs sugárfertőzött élelmiszer az EU-ban | Élelmiszervizsgálatok: Oroszország hozzon létre nálunk laboratóriumot | Kardeván: Várják a brüsszeli véleményt | Nincs igény a hazai minőségre? – Megszűnik egy magyar üzletlánc | Bols HUngary-Százéves márkát vezet be Magyarországon | Biztonságosak a Magyarországon forgalmazott tojások |

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!