Kampány az egészséges munkahelyekért
Egészséges munkahelyek címmel indít kétéves kampányt az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA).A kampány célja, hogy a következő években 25 százalékkal csökkentsék az Európai Unióban előforduló, munkavégzéshez kapcsolódó balesetek számát. A halálos munkahelyi balesetek 10-15, míg az összes munkahelyi baleset 20-25 százaléka következik be a karbantartás hiánya miatt, de vannak olyan ágazatok, ahol a balesetek több mint fele emiatt történik - mondta Gádor János, az EU-OSHA magyar fókuszpontjának vezetője.
A karbantartás nem ágazatfüggő, gyakorlatilag minden munkahelyen van, és sokszor a konkrét tevékenységgel foglalkozó munkavállalók végzik, de előfordul, hogy kiszervezik a karbantartási munkákat, ami további veszélyeket hordoz - mondta Gádor János. Hozzáfűzte: a karbantartás nem csak a karbantartó munkakörben dolgozókat érinti, mivel egy elhanyagolt berendezés hibája miatt más dolgozók, sőt külső személyek is szenvedhetnek balesetet.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) a kampány keretében tanácsadást is végez, valamint azt is vizsgálja majd, hogy a munkáltatók betartják-e a karbantartásra vonatkozó szabályokat - ismertette Dudás Katalin, az OMMF elnöke, hozzátéve, hogy az év második felében országos célvizsgálatot végeznek azon munkáltatóknál, ahol volt már ilyen baleset vagy ezzel kapcsolatos hiányosság.
A kampányt 2010-ben az EU spanyol és belga soros elnöksége, 2011-ben a magyar és lengyel soros elnökség, valamint az Európa Parlament, az Európai Bizottság és az európai szociális partnerek támogatják.
Az OMMF statisztikái szerint a munkavédelmi felügyelők 2009-ben 21 660 munkáltatót és csaknem 570 ezer munkavállalót ellenőriztek. A munkáltatók 86,5 százalékánál tapasztaltak valamilyen szabálytalanságot, amelyek az ellenőrzött munkavállalók 59 százalékát érintették.
2010.05.05 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Új online kampány - Tervezz SPAR tejesdobozt! | Nyolc jelölt az Év Sportkampánya kategóriában | Rangos nemzetközi díjat nyert a MOL sütőolaj kampánya | Elindult a karácsonyi borkampány | drogerie markt : „Együtt a babákért” CSR kampány | Ezüst EFFIE-díjat kapott a SPAR „Egyenesen a kemencéből“ POS kampánya | Díjat kapott az energiaital-kampány | HELL: Termékfejlesztés vs. adóelkerülés | Átfogó jelentés a hazai display piac helyzetéről | Uniós reklámkampány a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növeléséért | Cigaretta elleni kampány - Januártól nálunk is jön a szigorítás | Meghökkentő Coca-Cola-kampány Latin-Amerikában | Eltűnőben a nagy reklámkampányok | Ismét országos hulladékgyűjtő kampányt indít a Tesco | A világ legzöldebb kampánya | Nem lesz hamburgeradó – áfakedvezmény az egészséges élelmiszerekre? | Döntőben az Auchan a Fenntartható Energia Európai Kampány versenyben | Pampers-UNICEF kampány | „Jót egyél, hogy jól legyél” – Tökéletes Összhang kampány a PICK-től | Hamburgeradó vagy más megoldások? - egészséges táplálkozás | Új globális kampányt indít a Heineken | Növelte cukortermelését az Agrana a most zárult kampányban | Új globális karácsonyi kampányt indít a Coca-Cola | Közös reggeli az egészségért | Nielsen: Az egészséges étkezés túl drága?! | TESCO: Ismét országos hulladékgyűjtési kampányt indít a Tesco | A magyarok többsége drágának tartja az egészséges élelmiszereket | Megkezdődött a kampány a kaposvári cukorgyárban | Indul a Blikk őszi kampánya | Egészségesebbé teszi csokijait a Mars | Kampányra kész a kaposvári cukorgyár | Országos hulladékgyűjtési kampányt indít a Tesco | Frissdiplomás felmérés: az egészséges életmód a munkahelyen is egyre fontosabb | Metro: indul a saját márkás kampány | Széthulló kenyerek, felfújt zsömlék | Kampány a Sikeres Vállalkozásokért |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







