A pandémia kapcsán kialakult fogyasztói kereslet változása indukálta azt a folyamatot, mely során a Gyulahús beruházásokat hajtott végre.

A szeletelt termékek megnövekedett keresletének kiszolgálása kapcsán nemcsak az arculatunk frissítésére kínálkozott lehetőség, hanem korunk egyik égető problémájára is választ kerestünk – felelősségteljes magatartással környezetvédelem és a környezettudatosság területén.

A fejlődésnek az is fontos része, hogy a termelési ciklus során egyre hangsúlyosabb szerepet kap ez utóbbi kérdéskör.  Mit is jelent ez a gyakorlatban?

A szeletelt tálcás termékeinknél részben újrahasznosított anyagot alkalmazunk, ami azt takarja, hogy az alsó kemény fólia minimum 50 %-ban tartalmaz újrahasznosított APET alapanyagot, természetesen szendvics szerkezetben.  A felső fóliák esetében a vastagságot csökkentettük és 52 -62µm-es fóliákkal dolgozunk a korábbi 72 µm helyett. 

Arculatunk frissítése lehetőséget adott egyéb termékekeink csomagolásának korszerűsítésére is, így a vákuumcsomagolt rúdáruk csomagolását (ami állt egy 160 µm-es alsó fóliából és egy 65 µm-es felső fóliából áll) flow-pack fóliára cseréltük. Az új anyag jobban igazodik a termékek hosszához, illetve a csomagoláshoz mindössze egy 65 µm-es fóliát használunk fel, ennek köszönhetően felhasznált fólia mennyiség jelentősen csökkent.

 

Szeptemberben és októberben immár az új csomagolásokat is szerepbe hozva image kampánnyal, majd ezt követően fogyasztói promócióval készül a Gyulai márka! A kampány központi eleme egy erős életérzést közvetítő tévéspot. A közös étkezések hangulatát, az ételt, a Gyulai termékeket, mint a gondoskodás, összetartozás elemét mutatjuk be. Ugyanakkor a márka egyéb, sokkal kézzelfoghatóbb értékeit, a szakértelmet, a minőséget is hangsúlyozzuk, és nem utolsósorban az új csomagolások bemutatása is fontos szerepet kap a kampányban.

A kampányt figyelemfelkeltő promóciós termékmatricák, televíziós és online hirdetések is támogatják, így Önnek is érdemes a raktárkészlet feltöltésekor magasabb érdeklődéssel számolnia!

 

 

(X)