Az őrlést várhatóan jövő tavasszal kezdik meg az új egységben

A tervek szerint jövő tavasszal adják át a Gyermelyi Zrt. harmadik malomkomplexumát, amely 5,5 milliárd forintos beruházásból valósul majd meg – hangzott el a Magyarország piacvezető tésztagyártójának, legnagyobb tojástermelőjének és malomipari szereplőjének számító cég megalapításának 50 éves évfordulóját ünneplő jubileumi rendezvényén.

A Gyermelyi tésztagyár idén ünnepli 50. születésnapját, miután 1971 szeptemberében kezdődött meg a termelés a Komárom-Esztergom megyei településen. „Az első évben 4280 tonna tésztát értkesített a gyár, vagyis 50 év alatt mára megtízszereztük az eladást” – emelte ki beszédében a Gyermelyi Zrt. elnök-igazgatója. Tóth Béla elmondta: a tészta mellett lisztet és tojást is értékesítő, jelenleg több mint 500 főt foglalkoztató Gyermelyi Vállalatcsoport tésztagyára kezdetben 65 embernek adott munkát. Kihangsúlyozta: az utóbbi évtizedben a cég dinamikusan fejlődött, amiben nagy szerepet játszottak az uniós és hazai forrásból kapott állami támogatások.

„Az elmúlt 10 évben 35 milliárd forintot fordított beruházásokra a Gyermelyi Zrt.” – mondta Dr. Nagy István agrárminiszter. Hozzátette: a fejlesztések folytatódnak, a tervek szerint tavasszal átadásra kerülő harmadik malomkomplexum kiépítése 5,5 milliárdos beruházásból valósul meg. Azzal kapcsolatban, hogy a cég Magyarország piacvezető tésztagyártójának számít, elmondta: ez a piacvezető szerep az elmúlt 50 év építkezésének gyümölcse. „A Gyermelyi Zrt a magyar sikertörténet. Nincs hazánkban olyan ember, aki ne ismerné ezt a márkanevet, amely a természetes, jó minőségű és ellenőrzött, megbízható magyar élelemiszer nemzetközi szinonimája” – tette hozzá. Annak kapcsán, hogy a vállalatcsoport termékei előállítására egy teljesen zárt vertikális integrációt működtet, kiemelte: az alapanyagbeszerzési integráció több mint 200 búzatermelő partnerén keresztül több ezer családnak nyújt biztos hátteret.

Horst Galli, a Gyermelyi Zrt-nek gyártási technológiát évtizedek óta beszállító svájci Bühler AG Tésztaipari üzletágának régiós vezetője elmondta: tervek szerint a jövő tavaszra elkészülő, napi 300 tonna kapacitású harmadik malom gyártási technológiáját is a Bühler AG biztosítja.

Az agrárminiszter mellett Dr. Völner Pál országgyűlési képviselő is kiemelte, hogy a Gyermelyi a pandémia idején is helyt állt. „A pánikvásárlások időszakában a cég hiánytalanul ki tudta szolgálni a fogyasztókat” – tette hozzá.
Pekó László, a Co-op Hungary Zrt. igazgatósági elnöke kihangsúlyozta: a COOP és a Gyermelyi közötti kapcsolat is lassan 50 évre nyúlik vissza. „A Gyermelyi Zrt. a minőség, a környezettudatosság, a gazdák támogatásának jó példája” – tette hozzá.

A pár hete 15. alkalommal megrendezett Coop Rally kapcsán emlékeztetett arra, hogy a magyar élelmiszeripari termékeket népszerűsítő szakmai programban az Gyermelyi Zrt. az elmúlt másfél évtizedben minden egyes évben résztvett, illetve több alkalommal volt rally állomása is, amit elismerő oklevéllel díjaztak.

Pósfai Csaba, a Gyermelyi Zrt. tésztagyár igazgatója elmondta: a legmodernebb csúcstechnológiával rendelkező, teljesen automatizált tésztagyárban ma már 118 ember dolgozik három műszakban. Két tésztagyártó csarnokban összesen 6 gyártósor működik, amellyel egy óra alatt 13,5 ezer kg terméket tudnak gyártani. A 13 csomagoló sor közül négyben visszazárható blokkatasakos terméket tudnak előállítani, amelyek iránt egyre nagyobb a kereslet. Jelenleg 339 tésztacikket gyártanak, idén több mint 25 új cikket vezettek be. Utóbbiak közül kiemelte a teljes kiörlésű durumbúzából készült termékkört, illetve a Gyermelyi 2 tojásos durumcsaládot. A termékfejlesztéseknek köszönhetően olyan piaci szegmensekben vált versenyképes szereplővé a Gyermelyi, amelyben korábban főként olasz gyártók voltak jelen.

Káhn Norbert, a Gyermelyi Zrt. kereskedelmi igazgatója beszámolt arról, hogy az értékesítés a pénzügyi válság óta folyamatosan növekszik. A tavalyi év kiugró eredményt hozott, amiben a szerves növekedés mellett szerepet játszottak a koronavírus-járvány okozta pánikváráslások hatásai is. 2015-ről 2020-ra meg tudták háromszorozni az exportértékesítést. A jelenleg zömében európai országokba, ezen belül is főként uniós tagállamokba irányuló kivitelét a jövőben dinamikusan növelni kívánja a cég, hiszen hazánkban már korlátozottak a piaci bővülés lehetőségei.