Gazdasági és környezetvédelmi szempontból is különleges az Unilever bővítés alatt álló nyírbátori háztartásvegyipari gyára: amellett, hogy az itt előállított műanyag csomagolóanyagok 70%-a újrahasznosított forrásból származik, a villamos energiát 2021-től 100%-ban megújuló energiaforrásból nyerik, a jelenleg zajló beruházás során pedig az 54 régi, lebontott ipari épület maradványait is újrahasznosították. A bővítést követően ez az üzem lesz globálisan a vállalatcsoport második legnagyobb hatékonysággal működő háztartásvegyipari gyára, amely a kelet-európai régió piacainak 90%-át fedi majd le.


Idén nyáron fejeződnek be az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori háztartásvegyipari gyárának első körös - 5 milliárd forint értékű - bővítési munkálatai. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Alberto di Leo, a vállalat ügyvezetője tavaly áprilisban jelentette be, hogy az Unilever harmadával bővíti az üzem alapterületét, a beruházás eredményeként az egység termelési kapacitása mintegy a negyedével, a foglalkoztatottak létszáma pedig közel 10%-kal nő.
Az üzem – ahol olyan, itthon és világszerte is jól ismert termékeket gyártanak, mint a Domestos, a Cif, a Coccolino, a Flóraszept, a Surf vagy az Omo – mind környezetvédelmi, mind gazdasági szempontból különleges.


Újrahasznosított beton, tégla, vas és műanyag


A beruházás megvalósítása során is érvényesítették az Unilever azon, a termelésben alkalmazott alapelvét, amelynek értelmében nem szállítanak hulladékot hulladéklerakóba. Ez ebben az esetben azt jelentette, hogy a telephelyen robbantásos módszerrel elbontott korszerűtlen silókból és épületekből származó összes bontási törmeléket ledarálták és teljes egészében felhasználták az új építkezések során.


Az üzem működése is környezetkímélő: a keletkező szennyvíz mintegy 40%-át újra felhasználják, a maradékot pedig teljes mértékben a gyárban szűrik és tisztítják, mielőtt visszaengednék a környezetbe.
A gyárban előállított késztermékek csomagolóanyaga 70%-ban újrahasznosított műanyagból készül, a hálózati villamos energia pedig 100%-ban megújuló forrásból származik. Utóbbi az Unilever mindhárom hazai termelőegységére, azaz a veszprémi Algida jégkrémgyárra és a röszkei Knorr élelmiszerüzemre is igaz: ezek a telephelyek szintén megújuló forrásból (napenergiából) származó hálózati elektromos áram vásárlására szerződtek 2021-től.


Gyártási hatékonyság nem csak a megugrott kereslet idején


A saját erőből finanszírozott beruházás keretében a brit-holland anyavállalat stratégiai fontosságú európai üzeme 2020-tól 2022-ig terjedő időszakban egy 11.000 négyzetméteres csomagolócsarnokkal, hat új gyártósorral és egy 8.000 négyzetméteres, korszerű, automatizált magasraktárral bővül. A bővítést követően a nyírbátori üzem lesz globálisan a vállalatcsoport második legnagyobb hatékonysággal működő háztartásvegyipari gyára, továbbá itt készül majd az Unilever régiónkban forgalmazott háztartásvegyipari termékeinek 90%-a, melyek iránt jelentősen megugrott a kereslet az elmúlt időszakban. Bár a gyár működése magas fokon automatizált, az Unilever fontosnak tartja az üzem dolgozóinak folyamatos továbbképzését, szükség esetén pedig átképzését is.