Szinte már megszoktuk, hogy a koronavírus minden szokásunkat átírta: így tett természetesen a kávézással is. Többet költünk otthoni kávézásra, a megszokott márkánkat vesszük le a polcról, de közben szívesen kipróbáljuk az újdonságokat is, miközben az őrölt kávé továbbra is a legnépszerűbb választás. 

Az otthoni kávézásra havonta átlagosan egy személy 3000 forintot költ – a megkérdezettek fele így válaszolt a Costa Coffee és a GKI Digital közös, kávézási szokásokat felmérő kutatásában, amelyben 2721 főt kérdeztek meg, akik közül több mint kétezren rendszeres kávéfogyasztók. A válaszadók 28 százaléka költ 3000 és 5000 forint között, míg 5000 forint feletti összeget mindössze minden tizedik válaszadó fordít erre a célra.

Sokan kávéznak a munkahelyükön, még akkor is, ha a koronavírus hatására a kávézás helyszíne változott a legnagyobb mértékben: akik még most is a munkahelyen kávéznak napközben, ők havonta legfeljebb 3000 forintot költenek erre, míg a válaszadók több mint fele nem fizet a munkahelyi kávéért, hiszen azt a munkaadója biztosítja számára.

Bár a vendéglátóipari helyekre hosszú ideig nem lehetett beülni, útközben azért az elmúlt hónapok során is be lehetett ugrani egy forró italért a nyitva tartó kávézókba. Elviteles kávéra a válaszadók 15 százaléka 3000 forintnál magasabb összeget költ havi szinten és minden ötödik fővárosi szintén legalább 3000 forintot költ havonta útközbeni kávéfogyasztásra. A megkérdezettek 60 százaléka ugyancsak 3000 forint körül szánna arra, hogy kávézóban fogyassza el kedvenc feketéjét. Ilyenkor egyébként egy espresso-ért átlagosan 482 forintot, míg latte, vagy cappuccino italokért 694 forintot hajlandók fizetni a válaszadók.

 

Hol vesszük a napi kávénkat?

Sok család a koronavírus hatására átalakította vásárlási szokásait, és heti, illetve havi nagybevásárlásokat végez, így nem csoda, hogy a kávévásárlás helyszínei is jellemzően a szupermarketek (47%), hipermarketek (36%) és a diszkont üzletek (34%). A válaszadók közel ötöde kávéra specializálódott webáruházban, míg tizede online szupermarketben vásárolja meg a kávét.

A kávét fogyasztók márkahűek – ez derül ki a Costa Coffee kutatásából: a vásárlók közel fele általában a megszokott márkát választja, de fenntartja, hogy szívesen kipróbál esetleg mást is, ha megtetszik neki egy-egy új márka. Minden ötödik válaszadó néhány kedvenc márka közül választ, míg 34 százalék kategorikusan kijelentette, hogy mindig a megszokott márkát választja.

Őrölt, szemes vagy inkább kapszulás?

A magyar kávépiac növekedésének a motorja a szemes és a kapszulás kávé, ezért a Costa Coffee tavaly májusban őrölt és szemes, majd ősszel kapszulás kiszerelésű kávéval is belépett a hazai piacra. A kutatás készítői ezért arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen típusú kávé a legnépszerűbb a fogyasztók körében. A felmérés tanúsága szerint a válaszadók kétharmada vásárol szemes vagy kapszulás kávét, míg közel fele vesz őrölt kávét is.

Legfőbb szempontok a kávé vásárláskor

A kávévásárlás fő szempontja minden második embernél a korábbi tapasztalat, a kóstolás, de a válaszadók harmada a márkát, az árát és a kávé erősségét is a választási kritériumok közé sorolta. A fenntarthatósági szempontokat a kávéivók 80 százaléka tartja fontosnak, és a fogyasztók 7 százaléka a kávé vásárlásakor is szem előtt tartja ezt. A Costa Coffee számára a minőség mellett elsődleges szempont a fenntarthatóság. Világszerte minden Costa kávé készítéséhez kizárólag Esőerdő Szövetség (Rainforest Alliance – RFA) minősítéssel rendelkező kávészemeket használnak. A csomagolóanyagok kiválasztása esetén is fontos szempont, hogy csak szervezet által minősített anyagokat használjanak fel.

Változó fogyasztási szokások

Az elmúlt egy évben, a koronavírus hatására a válaszadók több, mint felének nem változtak a kávézási szokásai, – már ami annak mennyiségét illeti – azonban annak helye nagyban változott. A koronavírus hatására a válaszadók 93 százaléka többet kávézik otthon, 48 százalékuknál elmarad a kávézóban, étteremben kávézás, míg 45 százalékuk kevesebbet kávézik a munkahelyén.

 

A kutatás 2721 válaszadó közreműködésével 2021 márciusában készült, a Coca-Cola HBC Magyarország megbízásából a GKI Digital készítette.