A karácsonyt megelőzően több tíz tonna élő és feldolgozott halat szállítanak a boltokba naponta a Hortobágyi Halgazdaságból - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel pénteken.

    Simon Károly elmondta: végéhez közeledik a téli lehalászás, a halak nagy része már a telelő medencékben van.
    A 2800 hektár vízfelületű gazdaság Magyarország legnagyobb, Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata. Az évente termelt 1500 tonna hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő - ismertette.
    Simon Károly azt mondta, a halak több mint felét ilyenkor, karácsony előtt értékesítik mintaboltjaikban és a nagy áruházláncokban. Az 1500 tonna hal 15 százalékát Romániába exportálják.
    Az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy a 115 embert foglalkoztató halgazdaság tavalyi árbevétele meghaladta az 1,2 milliárd forintot, idén is hasonló forgalomra számítanak.
    Simon Károly szerint bár bővül a hazai halfogyasztás - a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,5 kilogrammra - még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától.

 

 

MTI