A bor és a zene különleges kapcsolatára hívja fel a figyelmet a Teleki Villány idei kampánya, a pincészet által támogatott verseny keretében a legtehetségesebb utcazenészek készítenek dalokat a Teleki boraihoz.

A Zenél az utca – Teleki edition már a hajrához közelít, szeptember 20-ig lehet szavazni a legjobbakra. A kampány a DeepInsight ötlete alapján valósult meg.

 Zenél az utca - Teleki edition címen indult el idén a népszerű magyar énekesnő, Odett tehetséges utcazenészeket bemutató vlogjának második évada, amelyben 15 produkció mutatkozott be. A Teleki Villány támogatásával indított új szériában a nézők szavazata alapján dőlt el, hogy melyik hat zenész jutott a döntőbe, akik profi stúdióban, szakemberek segítségével készíthették el saját dalaikat, amelyeket egy-egy Teleki bor inspirált.

 A Teleki Villánynál már hagyománnyá vált, hogy nagy kommunikációs kampányaik során a bor és valamelyik művészeti ág közötti kapcsolódási pontokat, inspiráló párhuzamokat keresik. A múlt évben Szabó Győző színművész és Gasztonyi Kálmán festőművész által borral festett képek, 2018-ban pedig Kiss Judit Ágnes költőnő által írt és Csuja Imre színművész által elszavalt borversek mutatták meg, hogy milyen csodálatos alkotások jöhetnek létre a bor és a művészetek találkozásából.

 „A zene és a borok összekapcsolásából is különleges produkciók születtek, amelyekre az alkotók és mi is nagyon büszkék vagyunk. Úgy gondolom, hogy a kreativitás és az inspiráció nem csak a művészetben, de a borkészítésben is fontos szerepet játszik, talán ezért is lehetnek ennyire sikeresek ezek a kampányaink” - mondta el Romsics László, a Csányi Pincészet vezérigazgatója.

 A Zenél az utca – Teleki edition kampány a DeepInsight ügynökség és a Csányi Pincészet immár harmadik nagy közös kampánya, amely PPC, közösségi média és influencer marketing eszközökkel valósult meg, a döntőbe jutott alkotásokra pedig hat influencer Instagram posztokkal buzdította szavazásra követőit. A kampány hivatalos weboldalát több mint 10 ezren tekintették meg, a PPC hirdetések 1,5 millió, a videoklipeket támogató preroll hirdetések több tízezer emberhez jutottak el.

 Az elkészült dalokra az interneten szavazhat a közönség, és hamarosan kiderül, hogy idén ki nyeri a Zenél az utca – Teleki edition tehetségkutatót, ugyanis szeptember 20-ig lehet leadni a voksokat a www.telekizenelazutca.hu kampányoldalon. A szavazók között kisorsolt fődíj pedig nem más, mint egy 2021 végéig felhasználható, két főre szóló kétéjszakás hétvége borvacsorával Villányban, a Csányi Pincészetnél. Az utcazenészek számára is komoly a tét, a verseny végső győztese a Teleki Villány által támogatott rendezvényeken kap fellépési lehetőséget.