A Pek-Snack Kft. Magyarország egyik meghatározó fagyasztott pékáru gyártója folyamatosan és zavartalanul látja el franchise partnereit illetve a multinacionális láncokat is termékeivel.

A korona vírus miatt megváltozott fogyasztói szokásokra reagálva áprilistól már elérhetőek a legkedveltebb TOP mini termékeik is kisebb, 2kg-os kiszerelésben, még inkább igazodva a háztartások fagyasztókapacitásához. A termékfejlesztéseivel pedig szintén a megváltozott piaci igényekre reagált a cég nagyon gyorsan: 2 új pékárut vezet be kis kiszerelésben a piacra. Ezekkel a termékekkel biztosítani tudják a fogyasztók számára, hogy otthon is mindig friss és változatos péksüteményeket készítsenek, ezáltal vigyázva magukra és családjukra.

A vállalat számára különösen fontos a társadalmi felelősségvállalás ebben a nehéz időszakban is. Éppen ezért csatlakozott az „Etesd a dokit!” felhíváshoz, amelyben partnereinek közreműködésével az ország számos kórházába juttatja el frissen sütött péksüteményeit az egészségügyben dolgozók részére, hiszen kötelességének tartják a lelkiismeretes munkájuk támogatását.