A húsvét a második legnagyobb forgalmú időszak a karácsony után. A tojás, a csokoládé és az alkoholos italok mellett a sonka forgalma jelentősen megnő a húsvéti ünnepek ideje alatt.

A húsvéti sonka megnevezés a nyers sonkáknál, a hőkezelt sonkáknál és a parasztsonkáknál használható. A vásárlás során érdemes megnézni a termékek címkéjét: a termékek nevén kívül a nyers sonkák esetében a nyers sonka, a hőkezelt sonkáknál a főtt sonka vagy sült sonka megnevezéssel találkozhatnak a fogyasztók – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményében.
Érdemes figyelni, hogy hagyományos pácolással, vagy gyorspácolással készült-e a termék, valamint, hogy a jelölésen a füstölt vagy a füstölt ízű kifejezés szerepel-e, utóbbinál ugyanis – a keményfa égetése vagy a füstaroma légtérbe párologtatása helyett – közvetlenül juttatják az aromát a húskészítménybe. A Nébih szerint a hagyományos pácolt, füstölt sonka íz-élményt keresőknek nem javasolt a gyorspácolt és füstölt ízű jelzővel ellátott termékek választása.
Hangsúlyozták: a sonka vásárlásánál is érdemes ellenőrizni a lejárati időt, illetve, hogy a sonka ne legyen túl kemény vagy beszáradt, valamint fontos, hogy a termék – nyomás nélkül – ne engedjen levet.
Húsvétkor fogy el a füstölt áruk mintegy harmada, amelynek fele-kétharmada a sonka. Ebben a termékkategóriában háztartásonként átlagosan 2,4 kilogramm a fogyasztás a húsvéti ünnepek idején. A húsvéti füstölt áruk kategóriában nagyon sokféle minőségű termék található, az olcsóbb gyorsérlelt, főtt sonka és a drágább, minőségi parasztsonka, füstölt kötözött lapocka, vagy füstölt tarja nem ugyanaz a termék.

Növekvő minőségi kínálat és kereslet
Az Auchan Retail Magyarország tapasztalatai szerint a magyarok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy minőségi ételek kerüljenek a húsvéti asztalra. Az áruházlánc idén is jelentős forgalomnövekedésre számít a húsvéti időszakban. A húsvéti bevásárlás már öt héttel az ünnep előtt elkezdődött, a roham az utolsó héten várható.
Az ünnep hagyományaihoz köthető termékeken túl – például tojás, sós és édes kalácsok, ünnepi torták és aprósütemények, minőségi tej- és étcsokoládéból készült húsvéti figurák, likőrök stb. – természetesen a húsvéti sonka az, amely iránt a legnagyobb a kereslet.
Noha a magyar fogyasztók továbbra is követik a hagyományokat, a sonkák esetében növekszik a kereslet az érleléssel tartósított, magasabb kategóriájú termékek iránt, a továbbra is kedvenc, tradicionális füstölt, illetve füstölt-főtt mellett. Ennek megfelelően az Auchan áruházak a lehető legszélesebb sonkaválasztékkal várja a vásárlókat, de a különböző főtt-füstölt érlelésű parasztsonkák és egyéb füstölt kötözött sonkák mellett tradicionális húskészítmények, kolbászok, szalámifélék is kaphatók, amelyek hozzáadott adalékanyagot és nitritet nem tartalmaznak, emellett tartósító­szer-mentesek is.
A hagyományos hazai árérzékenység ellenére minden termékcsoportban nő az igény a minőségi termékek iránt - hangsúlyozta az Auchan.

Előtérben a minőség és a kedvező ár
Az ALDI-ban az elmúlt évekhez hasonló­an, idén húsvétkor is nagy választékban kaphatók magas minőségű sonkatermékek: füstölt combot, füstölt-főtt tarját, valamint egy prémium sonkát is vehetnek a vásárlók.
Mint megtudtuk, a megnövekedett vásárlói igényekre való tekintettel ezúttal egy téli szezontermék, a csülök is egészen húsvétig a szortimentben marad. Az üzlet­lánc hozzávetőleg 100 tonna sonka értékesítésére számít idén a húsvéti időszakban.
A karácsony után a húsvétot megelőző hetek jelentik a második legkiemelkedőbb forgalmat hozó időszakot az évben. „Az ALDI Magyarország húsvéti forgalma évek óta tendenciózusan magas, ennek ellenére idén további növekedésre számítunk. A forgalomfejlődés mértékét az időjárás mellett nagyban befolyásolja az is, hogy az adott naptári évben pontosan melyik hónap melyik napjaira esik húsvét, de általánosságban véve elmondható, hogy annak a hónapnak a forgalma, amelyikbe a húsvét beleesik, megközelítőleg 15-20 százalékkal magasabb az azt megelőző hónaphoz viszonyítva” – közölte lapunkkal az ALDI. Mint mondták: előreláthatóan a vásárlók idén is a nagypéntek előtti csütörtökre időzítik majd a legnagyobb bevásárlást, melynek átlagos kosárértéke akár 30-40 százalékkal is meghaladhatja a máskor tapasztalt összegeket.
„Tapasztalataink szerint a vásárlók évről-évre egyre korábban kezdik meg az ünnepi felkészülést, húsvéti bevásárlásaikat pedig több részletre elosztva végzik” – említették. Éppen ezért az ALDI már február végén felvesz a kínálatába különböző tavaszi dekorációs termékeket, a húsvéti szezon azonban inkább március elején indul. Az áruházlánc a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is hétről hétre különféle termékekkel bővíti majd választékát, amelyek megoldást nyújtanak nemcsak a húsvéti készülődéshez, sütéshez-főzéshez, de az ajándékozáshoz is.
A húsvéti sonka már az ünnep előtt nagyjából négy héttel elérhető lesz az ALDI üzleteiben. Az értékesített mennyiség egészen húsvét hetéig lineárisan növekszik, majd közvetlenül az ünnepet megelőző négy-öt napban az egész szezonforgalom több, mint ötven százaléka realizálódik.
„Abban, hogy a szakértők által előreválogatott termékeink magas minősége kedvező árral párosul, a vásárlás pedig egyszerű és gyors, így pénzt és értékes időt takarítunk meg vásárlóink számára” – jegyezték meg, hangsúlyozva: az ALDI kizárólag olyan termékeket kínál, amelyek a vásárlók számára rendkívül nagy hasznossággal bírnak, ezért az áruházlánc aktívan részt vesz azok fejlesztésében és további optimalizálásában – beszállítóikkal és külső szakértőkkel együttműködve. A vállalat nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy termékei – például a húsvéti sonkakínálata – a legjobb alapanyagokból, kiváló feldolgozással készüljenek. Ennek érdekében az ALDI olyan minőségirányítási rendszert fejlesztett ki, amelyben minden egyes terméket többszöri vizsgálatnak vetnek alá – a fejlesztéstől, a feldolgozáson át, egészen az értékesítésig. „Minőségirányításunk másik fontos részét képezi a beszállítók kiválasztása: csakis olyan vállalkozásokkal dolgozunk együtt, amelyek osztják kompromisszumoktól mentes minőségi felfogásunkat” – fűzték hozzá.
Az ALDI idén tavasszal és a húsvéti időszak alatt is a már ismert és bevált kommunikációs megjelenéseket használja: saját reklámfelületein, akciós újságjában, valamint weboldalán mutatja be akciós kínálatát vásárlói számára.

Sikeres a tradicionális húsvéti sonka
„A húsvéti ünnepek alatt több olyan termék is forgalomba kerül, melyek az év fennmaradó részében nem képezik a választékunk részét, itt kiemelhetem a füstölt, kifejezetten húsvét-specifikus termékeket, amelyek közül a füstölt kötözött lapocka a legnagyobb volumenben fogyó termékünk. Ezen oknál fogva ebben az időszakban többszörösére növekszik a sonka, de leginkább a füstölt sonka, és egyéb füstölt termékek forgalma” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője.
Mint elárulta, a SPAR és INTERSPAR áruházakban a húsvéti sonkatermékek iránti kereslet minden évben igazodik a húsvét naptári dátumához. Az IN-OUT jelleggel bekerülő húsvét releváns termékek, illetve füstölt termékek forgalmazását a 11. naptári héten kezdi meg az áruházlánc.
A kínálat megfelel a vásárlók igényeinek, az egészen hagyományos főtt sonkáktól kezdve a prémium termékekig: többek között füstölt termékek, kötözött termékek, illetve a főzés/sütéshez releváns kiegészítő készítmények (bacon, szalonnák) is kaphatók. A kommunikációs vezető hozzátette: a hazai húsvéti hagyományokhoz igazodva idén is a tradicionális füstölt termékek körét bővíti a SPAR, tehát az import termékek (akár spanyol, olasz) választéka a normál választékra redukálódik.
„Saját húsüzeme csak a SPAR-nak van Magyarországon, így a Regnum bicskei húsüzem által gyártott összes húsvéti releváns termék egyedi. Ezen termékek mellett minden évben törekszünk minden vásárlói igény kielégítésére, így gondolunk azokra a vásárlókra is, akik valamilyen oknál fogva nem fogyasztanak vörös húst vagy vörös húsból készült húskészítményt” – fogalmazott Maczelka Márk.

Nagy forgalom várható
A TESCO áruházaiban évek óta a húsvéti ünnepeket megelőző három hét a második legforgalmasabb periódus a karácsony után: füstölt sonkából ilyenkor annyit adnak el, mint az átlagos időszakban fél év alatt. Jellemző, hogy az utóbbi években egyre inkább a jobb minőségű termékeket keresik a vásárlók.
Az áruház kínálata a pultban kapható termékek mellett az előrecsomagolt árura is kiterjed: a füstölt sonkán kívül füstölt-főtt tarja, füstölt-főtt kötözött lapocka és azok számára, akik maguk szeretnék megfőzni a húsvéti sonkát, nyers, csontos, füstölt sertés hátsó csülök is kapható.
Mint megtudtuk, a TESCO receptekkel is igyekszik segíteni vásárlóit. Eleinte a szárazáru forgalma lódul meg, majd a célegyenesbe fordulva a friss áru is jobban fogy az átlagnál. A legnépszerűbb termék ilyenkor a sonka, a húskészítmények, a tojás, a torma, a friss, szezonális zöldségek és a különböző édességek.

Húsvéti sonkáért a nagyobb üzletekbe látogatunk

A 2019. március-április közti, húsvéti időszakban meghaladta a 9 és fél milliárd forintot is a sonka kiskereskedelmi forgalma: ez kétszámjegyű százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez az egész éves értékbeli eladás 18%-át teszi ki.
Mennyiség szempontjából több mint 6%-kal nőtt a kategória 2018. március-áprilishoz viszonyítva. Így 4 ezer tonnára rúg a tavalyi húsvéti szezonban megvásárolt sonka mennyisége, ami a Nielsen kiskereskedelmi indexe alapján a teljes 2019-es év eladásának mintegy egyötödét teszi ki.
Meglehetősen koncentrált a kategória kiskereskedelmi eladása: a szezon értékben mért sonkaforgalmának négyötöde a 400 m2-nél nagyobb üzletekben realizálódott. Egyre emelkedő piaci részesedéssel bír a 401-2500 m2-es csatorna: a tavalyi húsvéti szezonban 57 százalékot vitt értékben. Közel egy­negyednyi piacrészt ha­sí­ta­nak ki a 2500 m2-nél nagyobb boltok.
A kategória értékbeli forgalmának legnagyobb részét a főtt sonka teszi ki: a vizsgált húsvéti szezonban (2019. március-április) 95% jutott rá a kategória teljes bevételéből.
Átlagárak tekintetében a füstölt-főtt sonkák drágultak a legjelentősebben egyik húsvéti időszakról a másikra: 2018-hoz viszonyítva 14%-kal nőtt a kilogrammonkénti átlag, ami 1800 forintos árat jelent.
Egyre nagyobb az önkiszolgálópultok térnyerése a kategóriában: az innen vásárolt termékek értékben mért piaci részaránya a 2018-as szezonról a legutóbbi húsvétra 62%-ról kétharmadosra növekedett.

Vörösmarty-Horváth Zsófia
Ügyfélkapcsolati munkatárs,
Nielsen Piackutató

 

(TERMÉKMIX magazin – 2020. márciusi szám)