Hiába az újabb 4 arany Berlinből

A négy berlini arannyal már 13-ra növelte a Varga Pincészet idei évi nagy nemzetközi versenyeken elért aranyai számát. Újabb éves rekordra azonban nem lesz lehetőségük, mert a járvány miatt valószínűleg nem lesz több verseny. Jól alakult a pincészet értékesítése az év elején, de az év hátralevő részében a gasztronómiában nagy veszteségekre számítanak. Mindent megtettek, hogy biztosítsák a termeléshez szükséges anyagokat, de így is előre nem látható nehézségek merülhetnek fel, ha valamit külföldről kell még behozni.
 
„Sírva vígad a magyar - idézi a szólást Varga Péter alapító tulajdonos -, hogy örülhetnénk most, ha ennyi bajunk nem lenne”. Vargáék 4 aranyérmet hoztak el Berlinből, az Aranymetszés Badacsonyi Olaszrizling, az Aranymetszés Badacsonyi Szürkebarát, az Aranymetszés Debrői Hárslevelű és a Royal Egri Hárslevelű boraikkal. Ezzel idén az első három nagy nemzetközi borverseny után már 13 aranyérmük van. Tavaly az egész évben elért 16 aranyuk megismételhetetlennek látszott, idén mégis úgy tűnhet, hogy akár meg is duplázhatnák. De nem lehet, hiszen a hátralevő hat borverseny a járvány miatt nem kerülhet megrendezésre. A versenyek több tízezer embert megmozgató nagy borászati világeseményekhez kapcsolódnak, de ha csak magát a versenyt nézzük, a bíráló bizottságokat alkotó 100-200 szakember az összes lakott kontinens mintegy 30 országából érkezne. Világjárvány idején erre nem lesz lehetőség, idén tehát marad a 13 nemzetközi arany.

” Hasonló a helyzet a belföldi piacainkon is – folytatja Varga Máté Péter ügyvezető tulajdonos. Már az első két hónapunk is jól alakult, március első felében pedig 20%-kal adtunk el többet, mint tavaly ilyenkor. Mégis örömre semmi okunk, hiszen a márciusi növekedés valószínűleg nem a borfogyasztás emelkedéséből, hanem inkább a fogyasztóink túlkészletezéséből származik. Továbbá értékesítésünk több mint felét a gasztronómia képviseli, ami a turizmus várható visszaesése következtében jelentősen csökkenhet”.

A pincészetnek komoly kihívásokat okoz a termelés szervezése is. Múlt hét szombaton is két műszakban ment a palackozó, hogy minél nagyobb tartalékaik legyenek palackozott borból. A hétvégén pedig megszervezték a hétfői átállást egy új munkarendre, amelyben a kisgyermekes szülők felváltva otthon maradhatnak. Az irodában bevezették az otthoni munkavégzést oly módon, hogy egy szobában 1 főnél több soha ne legyen ügyeletes. A fizikai létszám esetében szerencsés körülmény, hogy egymástól távol, egyedül dolgoznak. „Szerencsére már februárban elkezdtük a felkészülést – folytatja Varga Máté Péter. Egyrészt bevezettük a szükséges higiéniai, védekezési és elkülönítési szabályokat, másrészt megrendeltük az év végéig szükséges csomagolóanyagokat. Göngyölegtelepünk 1 hektár, de most mégis kicsinek bizonyult, még a dolgozói parkolót is üvegpalackos raklapok borítják. Viszonylagos biztonságba így is csak azért tudtunk kerülni, mert az értékesítésünk 95%-a saját betétdíjas palackjainkban történik. Minden szükségletünket azonban előre nem láthattuk, nem biztosíthattuk, így kalandos hónapok elé nézünk a termelésben is”.