2 nap, 3 bajnokság, 50 kiállító és 3000 vendég a KávéBár Bazáron.


Idén február 8-9-én szerveződött a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a tízéves KávéBár Bazár, melynek a Millenáris Park B csarnoka adott otthont. A két nap során számos kiállító és program várta a vendégeket, s három szakmai bajnokság is zajlott.



A Professional Cup Tasters Challenge nyertese Gosztonyi Botond (Pantry Brunch and Coffee) lett, így ő kapta a részvételi lehetőséget egy spanyolországi, nemzetközi kávékóstoló továbbképzésen. A nem hivatásos kávérajongók versenye, az V. Magyar Amatőr Barista Bajnokság győztese Molnár Marcell (Mozata). A kreativitásra építő, s elsősorban a bártenderek számára meghirdetett Stay Woke Cocktail Competition verseny, vagyis a frissítő kávékoktél-készítés idei bajnoka pedig Krómy Kornél (Filter Jegybár).

Hatalmas érdeklődés kísérte mindhárom versenyt, a koktél-zsűri tagjai között olyan ismert gasztro-szakemberek is voltak, mint a Michelin-csillagos Rácz Jenő, vagy a nemzetközi bárvilágban is otthonosan mozgó Nagy Zoltán.


Idén is sikeres kísérőprogram lett a harmadik BárBeszéd bárkonferencia, s a „civil” érdeklődők mellett a kávé- és italszakma színe-java megjelent a helyszínen.
A kísérőprogramok során olyan témákat érintettek a meghívottak, mint a karrierépítés, karrierváltás, a fenntarthatóság és környezetvédelem a kávépiacon, hazai és nemzetközi üzleti trendek, illetve üzletfejlesztési fórum is zajlott Sztorik a kávézóból címmel. A limitált létszámú vezetett kóstolókon a japán szakéktól a spanyol cavákon és vörösborokon át az érlelt rumokig, valamint japán és kínai teákig jó pár limitált, csúcskategóriás tétel került a poharakba, csészékbe.     



Ez volt eddig a legtöbb látogatót vonzó Bazár, ahol a hétvége alatt háromezren kóstolták végig a kávé- és báritalokat. Fontos törekvésnek tettek eleget a szervezők a minél kevesebb hulladék termelése érdekében, ezért papír kávépoharak helyett újrahasznosított, környezetbarát, mosható kávés kóstolópoharakat kaptak a vendégek.

A kávéillat pedig egész hétvégén betöltötte a hatalmas csarnokot, hiszen a látogatók a belépőjegy megvásárlásával 50 kiállító termékeit – köztük több mint kétszázféle kávét, valamint teákat, borokat, párlatokat, koktélokat – kóstolhatták meg. Idén is bulihangulat jellemezte a kiállítóteret, ahol az egyedi installációk, a zene, az indusztriális környezet, a food truckok, tuk-tukok és a minőségi italkínálat kavalkádja több ezer látogató számára jelentett különleges élményt és szórakozást.