15 év után megújult arculattal és új csomagolással jelentkezik a Turbó Diéta.

Az átalakulás keretében a honlap is frissült, ahol a vásárlók igények, életstílus és étkezési preferenciák alapján is kiválaszthatják a számukra legideálisabb programot, amelyek középpontjában a fogyás mellett a megfelelő táplálkozással elért testi-lelki egyensúly megtalálása is áll.

Egy márka, ami már 15 évvel ezelőtt is beszélt itthon a fehérje alapú étkezéshelyettesítésről, és a termékeit 100%-ban újrahasznosítható csomagolásban kínálta, lássuk be, megelőzte a korát. Az alapértékei és termékeinek összetétele most is változatlan, de 2020-at már friss külsővel indítja a Turbó Diéta.

A márka felfogása szerint a fogyókúra az egészséges, ideális testsúly eléréséről szól, amit mindenkinek önmagához, vágyaihoz és szükségleteihez mérten lehet csak meghatározni. „A fogyasztók tudatosak, és szívesen elmerülnek egy-egy trendben is, különösen igaz ez ma az étkezési szokásokra. Az ideált pedig már nem konkrétan a mérleg számaiban keresik vagy a derekukra szorított mérőszalagon, hanem a pozitív élményben, amit önmaguknak adhatnak a fogyással. Mi 15 éve is egy innovatív márka voltunk a piacon, de most szükségünk volt egy új külsőre, ami még erősebben tudja ezt kommunikálni” – magyarázza Handl J. Attila, a Turbó Diéta cégalapítója, a receptúra megálmodója.

A Republic Grouphoz köthető új dizájn meghozta a felfrissülést, a termékek csomagolása ezentúl még inkább hozzájárul ahhoz, hogy élménnyé varázsolja a Turbó Diéta termékek fogyasztását, illetve átadja annak kulcsüzenetét: nem étrendkiegészítőt vagy fehérjeport kínálunk vásárlóinknak, hanem egy minőségi és megbízható étkezéshelyettesítő termékcsaládot és rendszert, amelynek tagjai ráadásul nagyon finomak és táplálóak, ezenfelül biológiai értékük* is igen magas, átlagosan 160. A letisztult kreatívok fókuszában mindig az adott ízesítés áll: a lazán szétszóródó pisztáciaszemek vagy a csésze cappuccino arra utal, hogy ezeket a turmixokat élvezetes meginni. 

A Turbó Diéta többszázezres fogyasztói bázisának visszajelzései és nemzetközi trendkutatások vizsgálata nyomán született meg az új arculat, valamint az új megjelenés, amelyhez kapcsolódóan februárban a weboldal is frissül több diétás programmal. A UX/UI-ért az OANDER Development Kft., a webfejlesztésért pedig a Webinform Kft. felelt.

„Rendkívül fontos volt számunkra a honlap teljes körű átstrukturálása és megújítása, hiszen a célunk az, hogy vevőink életkorhoz, élethelyzethez vagy speciálisabbnak tekinthető étkezési rendhez igazíthatóan választhassák ki a számukra legmegfelelőbb terméket és adagolást. Legyen szó szülés utáni, változókori súlyfelesleg leadásáról, vagy éppen laktóz- és gluténérzékeny étrendről. Ezzel a hozzáállással is azt a vállalati filozófiát szeretnénk népszerűvé tenni, hogy a diétát egy hosszú távon is fenntartható, egészséges táplálkozás, egy egészséges életmód kialakítása kell, hogy kövesse, amellyel megőrizhetjük a számunkra ideális formát és a testi-lelki egyensúlyt” – tette hozzá Handl Tamara, a Turbó Diéta marketing vezetője.

A Turbó Diéta idén piacra dobja egyadagos, tasakos kiszereléseit is, amiknek köszönhetően a fogyasztók könnyebben kipróbálhatják majd a különböző ízeket, emellett a közelmúltban elindult nyugat-európai terjeszkedésen is dolgoznak. Ennek egyik sarokköve volt az arculatváltás is.