Ha akarják sem tudják elkerülni az egyszer használatos eszközöket a vendéglátósok

Közeleg az egyszer használatos műanyagok részleges betiltásának határideje. A cégeknek egy év áll rendelkezésükre, hogy megoldást találjanak több eldobható műanyag eszközük kiváltására. Az Indepack Kft. kérdőívben fordult közel 7.000 vendéglátóipari céghez, hogy kiderüljön milyen alternatívát választanak a cégek a tiltás után, megoldást jelentenek-e a tartós, visszaváltható dobozok, illetve hányan használnak már most környezetbarát eszközöket. Kiderült az is, hogy a cégek több mint 60%-ánál a hely adottságai nem engedik a tartós dobozok bevezetését.
Az Indepack Kft. ahogy 2019-ben, idén is kérdőívvel fordult a vendéglátóipari cégekhez, (éttermek, gyorséttermek, kávézók, büfék, pizzériák) hogy felmérje azok csomagolóeszköz-használatát. A megkérdezettek válaszaiból kiderül, hogy jelenleg a cégek 42%-a használ kizárólag műanyag csomagolóeszközt, ez közel azonos ez előző év százalékos adatához. 40%-uk jelezte, hogy használ lebomló/környezetbarát csomagolást is. Ez az adat az előző évhez képest csökkent. A számok tanúsága szerint, ebből a csoportból többen átkerültek a csak környezetbarát csomagolást használó cégekhez. Itt a legtöbb cég jellemzően lebomló csomagolást használ, kisebb részben otthonról hozott tartós dobozokat fogad el vagy üveg, porcelán, illetve tartós műanyag eszközökre állt át.

 Forrás: Indepack Kft

 

A kérdőív arra is választ keresett, hogy a leginkább környezetbarát megoldásnak tartott tartós/visszaváltható dobozok megoldást jelentenek-e a cégeknek. A visszaváltható dobozok cseréjének alapvető feltétele, hogy a vendéglátóipari egység rendelkezzen un. fehérmosogatóval, hiszen itt történik azoknak az edényeknek a tisztítása, amelyeket a vendégek használnak. Azonban a megkérdezett cégek közel fele (49%) nem rendelkezik fehérmosogatóval, mert a hely működéséhez nincs rá szükség (pl: büfék, gyorséttermek adták ezt a választ). 13%-uknál van ugyan fehérmosogató, de csak kisebb edények, kávéscsészék, kistányérok mosogatására. A cégek 38%-a rendelkezik fehérmosogatóval, de kérdésünkre adott válaszukból kiderül, hogy túlnyomó többségük (94%-uk) még csak nem is tervezi a tartós dobozok bevezetését, mert nincs rá kapacitásuk vagy helyük.

Az egyszer használatos műanyag csomagolóeszközök kiváltására számos helyettesítő termék jelent már meg a piacon. A műanyagok helyett papírból, bambuszból, cukornádból és növényi keményítőből (PLA, CPLA) készült eszközök állnak a vendéglátóipar rendelkezésére. A cégek 39%-a tervezi, hogy a műanyag eszközök ezen alternatíváira fog átállni 2021-ben. 14% már most környezetbarát/lebomló eszközt használ. Sokan még nem döntöttek.
Azzal, hogy a műanyagok kivezetése jelenti-e a hosszútávú megoldást a környezetvédelem problémáira a válaszadók 53%-a ért egyet. 15% ellenkező véleményen van, hiszen a növényi alapanyag tömeges alkalmazása hosszú távon éppúgy károkat fog okozni a természetnek.
A környezetvédelem ugyanakkor a cégek nagy többségénél fókuszba került: 60%-uk nyilatkozta, hogy szeretne tenni környezetért, 10%-uknál a vendégek kérésére vezettek be újításokat, azonban 30%-uk vár a hivatalos tiltás bevezetéséig és ameddig ez lehetséges az eldobható műanyag dobozok mellett maradnak. Ezt a döntésüket a lebomló/környezetbarát termékek magas árával indokolták.