A minőségi borok értékesítésének támogatására 3,5 milliárd forintos borpromóciós program indítását tervezi az agrártárca.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára úgy fogalmazott, a borágazatban erős a verseny, a programmal a tárca segíteni kívánja a jó minőségű a magyar borok értékesítését az európai uniós belpiacon, és a harmadik országokban. Feldman Zsolt kiemelte, a magyar borászatok beruházásának, technológiai fejlesztésének támogatására a Vidékfejlesztési Programban eddig 35 milliárd forintot ítéltek meg, és további 10 milliárd forintnyi támogatás bírálata van folyamatban. Az államtitkár kitért arra is, hogy a magyar borászatok az európai borok között sokszínűségükkel tűnnek ki, a Kárpát-medencében pedig csodálatosak az adottságok a bortermelésre.
Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a megnyitón kiemelte, a magyar borászat új arculatának kidolgozásán dolgoznak. Az MTÜ promóciókkal segíti az országban megtermelt borok sikerességét a külpiacokon.
A Budavári Palotában szeptember 5-8. között mintegy 200 kiállító várja az érdeklődőket boraival, ételeivel, emellett 4 színpadon több mint 40 produkciót is bemutatnak a Budapest Borfesztiválon.

Forrás: MTI