Az idén már harmincadik alkalommal rendezték meg július 25-én az országos és nemzetközi burgonyatanácskozást, valamint fajta-, növényvédelmi és technológiai bemutatót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Gyulaitanyai Fajtakísérleti Állomásán.

Augusztinyi András, a fajtakísérletek vezetője köszöntőjében elmondta, hogy a nyírteleki-gyulatanyai állomáson idén több mint 50 burgonyafajtával kísérleteznek, együttműködve az ország legjelentősebb nemesítő intézményeivel és vetőgumó-forgalmazóival.
Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a környéken a burgonyatermelésnek komoly hagyományai vannak, ezért is fontos, hogy az ágazat fenntarthatóságának kérdései napirenden legyenek.

Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdálkodásért felelős helyettes államtitkára előadásában kifejtette, hogy a magyar mezőgazdaság kibocsátása 2018-ban rekordot ért el, az exportegyenleg felét az agrárium adta, a termelékenységi adatok pedig meghaladták az uniós átlagot.
A helyettes államtitkár a gazdák számára igénybe vehető támogatásokat illetően elmondta, hogy 2019-ben több mint 168 ezer termelő élt a területalapú támogatás lehetőségével, mintegy 5 millió hektárnyi területre nyújtottak be kérelmeket. Mindezen túl beruházási támogatások is a gazdálkodók rendelkezésére állnak, és a Vidékfejlesztési Programból is hívhatók le még források.
Juhász Anikó kitért arra, hogy a 2020 utáni EU-s agrártámogatásokat érintő költségvetési keretekre egyelőre még csak javaslatok léteznek. A magyar kormány bízik abban, hogy az EU-n belül több szakminiszter kiáll majd a jelenlegi támogatási összegek megtartása mellett.

A szaktárca helyettes államtitkára kiemelte, hogy a térségben a magyar kockázatkezelési rendszer a legfejlettebb. Mint mondta a rendszer lényege, hogy a termelés során fellépő környezeti kockázatokat (aszály, fagy, belvíz stb.) állami szerepvállalással kezelje, és kárenyhítő támogatást nyújtson a termelőknek. Ennek eleme a jégkár-mérséklő rendszer is. A szakemberek célja, hogy az öngondoskodás jegyében a rendszerhez minél több gazda csatlakozzon.

Az öntözési rendszerek fejlesztéséről szólva Juhász Anikó hangsúlyozta, hogy ezek olyan modernizációs eszközök, amelyek korszerűsítésével lehet a leginkább alkalmazkodni a klímaváltozás kihívásaihoz.
A helyettes államtitkár véleménye szerint a hazai burgonyafajták népszerűsítését továbbra is folytatni kell, és ehhez a megfelelő mennyiségű és minőségű szaporítóanyagot is szükséges biztosítani.

Forrás: AM Sajtóiroda