A mostani madárinfluenza-megbetegedés, különösen az Alföld középső két-három megyéjében, felért egy szőnyegbombázással – közölte Bárány László, a baromfitartással és feldolgozással foglalkozó Master Good cégcsoport elnöke a VG-vel.

Eddig 15 ország tiltotta le a magyar baromfi importját. A Földművelésügyi Minisztérium szerint állományfelszámolásra eddig több mint kétszáz állattartó helyen került sor, ahol több mint 2,4 millió állatot tartottak. A madárinfluenza-járvány eddigi közvetlen költségei meghaladják a 3,3 milliárd forintot, amelyből az állattartók kártalanítása több mint 2,7 milliárd forintot tesz ki. A teljes kárérték meghaladhatja a hat és fél milliárd forintot.

csirke3

Jelenleg teljes körű kártalanítást azok a termelők, tenyésztők kaphatnak, akiknek állományát vagy a vírusfertőzés következtében, vagy a járványtani megelőző intézkedések keretében vágták le. Részleges kompenzációra azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek a járványügyi megelőző intézkedések következtében nem tudtak baromfiállományokat fogadni és nevelni, vagy meg kellett semmisíteniük a keltetőtojást, illetve naposbaromfit. Ebben az esetben a kompenzáció mértéke a káralap valódi összege.

Hasonló vis maior helyzet alakult ki azoknál az exportra is szállító baromfifeldolgozó vállalkozásoknál, amelyek úton lévő termékeit az importáló országok a járványügyi zárlat feloldásáig – általában az utolsó bejelentést követő 90 nap – nem engedték beszállítani.