Visszavonta az Unileverre vonatkozó, 143 milliárd dolláros vételi ajánlatát a Kraft Heinz. Ez lett volna a gazdaságtörténet második legnagyobb értékű vállalati felvásárlási ügylete.


A vasárnap este közösen kiadott közlemény szerint "a két vállalat kölcsönös nagyrabecsüléséről biztosította egymást, és barátilag megállapodott a Kraft Heinz egyesülési javaslatának visszavonásáról" - írja a HVG.hu

Az amerikai cég 143 milliárd dollárt kínált a Unileverért. Az ajánlat hírére azonban a Unilever árfolyama a pénteki zárásra 13,4 százalékkal 37,97 fontra emelkedett az LSE jegyzésében, 113 milliárd fontra (140 milliárd dollárra) növelve a Unilever piaci tőkeértékét. Ezzel csaknem teljesen elpárolgott a Kraft Heinz ajánlatában szereplő árfolyamprémium. business

Az Unilever pénteken hivatalosan el is vetette az amerikai cég felvásárlási ajánlatát, azzal az indokkal, hogy a tranzakció "alapvető mértékben alulértékelné" a Unilevert, és a cég vezetése nem lát a javasolt ügyletben sem pénzügyi, sem stratégiai előnyt a részvényesek számára.

A mindezidáig legnagyobb értékű vállalati felvásárlási ügylet a brit vodafoné: a távközlési konglomerátum 2000-ben 183 milliárd dollárnak megfelelő összegért, megvette a német Mannesmann ipari és szolgáltató cégcsoportot.

A Unilever nagy-britanniai fogyasztásicikk-portfoliójába tartoznak sok más márkanév mellett a Hellmann's majonéz- és szószféleségek, a Flora margarinkészítmények, a Persil mosóporok, a Magnum és a Cornetto fagylaltfélék, a Dove tisztálkodó szerek, valamint a brit piacon rendkívül népszerű, élesztőkivonat-alapú szószkészítmény, a Marmite.

A Kraft Heinz brit termékkínálatában szerepelnek mások mellett a Heinz ketchupfélék, a Philadelphia sajtok, valamint a konzervként árult, sűrű paradicsomos mártásban pácolt főtt bab, a híres baked beans, amely Nagy-Britanniában szinte nemzeti eledel.