Papírgyártó üzemet épít zöldmezős beruházással 11 milliárd forintból a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír Kft. Dunaföldváron, a létesítmény alapkövét hétfőn helyezték el a Tolna megyei város ipari parkjában.

    Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az eseményen bejelentette: a kormány 4,5 milliárd forinttal támogatja a beruházást a nagyvállalati támogatási program forrásaiból. Az elmúlt években komoly teljesítmény elért, de az európai uniós forrásokból kiszoruló magyar cégek növekedését segítő, hazai támogatású program egyre inkább beváltja a hozzáfűzött reményeket - tette hozzá.       

    Vajda Attila, a kft. ügyvezetője elmondta: a cég 20 hektáros területen, a Scorpio-Trans Kft. kivitelezésében épülő, 23 ezer négyzetméteres üzeme jövő februárra készül el, az üzemben mintegy 350-40 ezer tonna papíralapanyagot állítanak majd elő, száz főt foglalkoztatva. Az üzemben a környezetvédelem és az energiahatékonyság szempontjából a legmodernebb, osztrák technológiával dolgoznak majd - tette hozzá.
    A cég papírgyártása ezzel százezer tonnára nő, az eddig teljes egészében importból származó alapanyag felét innen biztosítják majd, foglalkoztatottaik száma meghaladja majd az ötszázat.
    Az 1999-ben alapított társaság 2013-ban hozta létre a Vajda-Papír Skandinávia nevű cégét, amelynek norvégiai üzeme 25 ezer tonnás kapacitással működik. Az utóbbi években három kontinens húsz országába exportálták termékeiket, meghatározó szereplők  a magyar és a skandináv piacon - mondta az ügyvezető. 
    A Vajda-Papír kft., amely 395 millió forint adózás utáni nyereséget ért el 2016-ban, ötmilliárd forint adót és járulékot fizetett be a költségvetésbe, a többletkapacitás növelni fogja a cég adóteljesítményét is - jegyezte meg. 
    A kft. az idén a 2016-os, 26 milliárd forinthoz hasonló nagyságrendű nettó árbevételt tervez, amely 2018-ban a dunaföldvári beruházásnak köszönhetően tíz százalékkal nőhet - tette hozzá.

 

 

(Foto: MTI)